Hirdetés
Európa

A Sepsiszentgyörgy reakciója a román bajnokság lezárása után

Hirdetés

Kedden hivatalosan is lezárta a Román Kosárlabda Szövetség (FRB) a bajnoki küzdelmeket. Nem hirdettek bajnokot sem a női, sem a férfi élvonalban. A női liga tabelláját nagy fölénnyel vezető Sepsiszentgyörgy a hivatalos felületein reagált a döntésre.

A Román Kosárlabda-szövetség döntését elfogadjuk, viszont érthetetlen számunkra, hogy miért tartottak több órás beszélgetést videokonferencián, mellesleg a klubok 10/3 arányban a bajnokavatás mellett szavaztak. Ennek fényében a szövetség végül azt a döntést hozta, úgy törli a 2019–2020. évi szezont, hogy nem hirdet bajnokot. Mindeközben a FIBA már a járvány miatti felfüggesztés elején javasolta, amennyiben az alapszakaszt befejezték a bajnokságokban, bajnokot hirdethetnek, ellenkező esetben a bajnoki cím odaítélése nélkül töröljék az idényt.

Esetünkben a női kosárlabda Nemzeti Ligában véget ért az alapszakasz, épp kezdődött volna a rájátszás, amikor félbeszakadt a pontvadászat, így a 21 győzelmünkkel és az egyetlen vereségünkkel nem is lett volna elrugaszkodott ötlet a szövetségtől, ha kinevez bajnoknak.

A lengyel, a svéd, a szerb, a német és a belga élvonalban, amikor törölték a szezont, bajnokot is avattak, hiszen lejátszották az alapszakaszt. Más országokban logikus és észszerű döntést hoznak, nálunk ez is másképp működik. A FRB döntése az Európa-kupában való indulásunkat nem veszélyezteti, hiszen továbbra is az első számú női kosárlabdacsapat vagyunk az országban.

olvasható a klub közleményében.

Fotó: Sepsi-SIC / Miska Brigitta