:
:
Bécsben tartott szakmai előadást a közelmúltban az UNI-Győr felnőttcsapatunk másodedzője, Fűzy-Antolovics Adél. A szakembert az osztrák utánpótlásban dolgozó edzők hallgatták. A téma a passzolás technikája, taktikája, valamint az egyéni képzés és ennek felépítése az U14-es, U16-os korosztályban – írja a klub honlapja.
Az osztrák szövetség kereste meg a FIBA-t azzal, hogy szeretnék a szakemberek tudását bővíteni, ezért nemzetközi edzőktől szeretnének újdonságokat hallani, látni, emellett pedig a kinti edzői licenchez is szükség van erre. Így kerültem képbe, hogy a FIBA felkért erre a feladatra. Mellettem a német Alba Berlintől érkezett még két szakember. A helyszínen mintegy harmincan voltak, de online is hetvenen figyelték az előadásokat. Két témában beszéltem és mutattam be gyakorlatokat az ottani csapattal. Kemény volt, de szerintem hasznos is. Nekem is sokat jelentett, hogy ennyien kíváncsiak voltak rám
– kezdte Fűzy-Antolovics Adél, aki kiemelte: az U14-es fiúcsapat, melynek segítségével bemutatta a gyakorlatokat, nagyon jól dolgozott.
„Angolul is folyékonyan beszéltek, értették a feladatot, de a második előadás végére azért láthatóan kicsit elfáradtak. A visszajelzések egyébként jók voltak, és az ottani edzők megerősítették, szeretnék a kosárlabdát Ausztriában magasabb szintre felhozni, ezért a jövőben is lesznek hasonló programok. Hogy esetleg engem hívnak-e még, arról nem volt szó” – mondta végezetül a SERCO UNI-Győr másodedzője.