Hirdetés
Magyarország

A Sopron a 7. helyen szerepel a FIBA Euroliga erősorrendjében



:

:

Hirdetés

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) az Euroliga hivatalos felületein közzétette a 2020/2021-es szezon első erőssorrendjét.

A FIBA szakírója Paul Nielsen által jegyzett erőssorrendben a Sopron Basket a 7. helyen szerepel. Meglátása szerint a Sopron az idei szezonban ismét “hullámokat kelthet”, bár a Final Four elérése, ahogy sikerült 2018-ban és 2019-ben, nagy feladatnak látszik a szakíró véleménye alapján. A kezdőötös kapcsán úgy látja, hogy az nagy kihívás elé állíthatja a riválisokat, ha a reményeknek megfelelően illeszkednek a játékosok. Gabby Williamset nagy igazolásként jellemzik, míg Glory Johnson fizikalitást hoz a csapatba. Jelena Brooks az állandóságot képviseli és arra figyelmeztetnek minket, hogy az olyan “alábecsült hősökről” sem szabad megfeledkezni, mint Tina Krajisnik. Paul Nielsen azzal zárja sorait, hogy a kitartó Sopron szurkolóknak van okok az optimizmusra.

A FIBA erősorrendjében nagy meglepetés nincs, a Jekatyerinburg, az USK Praha és a Fenerbahce került az első három helyre. A soproni buborék résztvevői közül a Galatasaray meglepően magasan a 6. helyen került rangsorolásra, a Bourges a 11., a Basket Landes a 13.

Fotó: Gazsovics Krisztián / Sopron Basket

Hirdetés