:
:
A FIBA bemutatta a nõi kosárlabda Euroliga 2017/2018-as kiírásának mezõnyét. A két magyar résztvevõ közül a Sopron a fõtáblára, a Szekszárd a selejtezõbe kapott besorolást.
Az Euroligába 18 csapat jelentkezett, melybõl 14 automatikusan a fõtáblán kapott helyet és így négyen selejteznek. Arról már korábban hírt adtunk, hogy a top10 nemzeti ligák bajnokainak egy hely alanyi jogon jár. A fennmaradó helyekre lehetett pályázni.
A fõtáblán a magyar bajnok Sopron mellett három orosz (Jekatyerinburg, Kurszk, Orenburg), három török (Yakin Dogu Üniversitesi, Fenerbahce, Galatasaray), két francia (Villeneuve d’Ascq, Bourges) csapat szerepel. Emellett ott lesz a spanyol bajnok Salamanca, a lengyel ezüstérmes Wisla Krakow (a bajnok Wroclaw gazdasági okok miatt nem vállalta a részvételt), a belga bajnok Castors Braine, az olasz ezüstérmes Famila Schio (a bajnok Lucca nem tudta vállalni a megmérettetést) és a cseh bajnok USK Praha szerepel.
A csapatlistán a soproni együttes Sopron Basket néven van feltüntetve, ez nem elírás. A klub tájékoztatása szerint az UNIQA Zrt. hét év után nem hosszabbította meg a lejáró névadó támogatói szerzõdését.
A selejtezõben a Szekszárd mellett a francia ezüstérmes Lattes Montpellier, a szlovák ezüstérmes Piestanske Cajky és a lengyel bronzérmes CCC Polkowice vesz részt. A selejtezõ párosításai is kialakultak, hiszen itt az elmúlt három év eredményei alapján sorrendbe állították a csapatokat.
A Lattes Montpellier rendelkezik a legmagasabb rangsorolással, így õket kapta ellenfélnek a Szekszárd. A magyar bajnoki ezüstérmes ugyanis nem szerepelt ebben a hároméves idõszakban a FIBA sorozataiban, a legalacsonyabb rangsorolással került a selejtezõbe. A másik ágon a Polkowice és a Pöstyén csatázik. Itt a lengyelek rendelkeznek a magasabb rangsorolással.
A selejtezõk kuparendszerben kerülnek lebonyolításra és a második meccset rendezik a magasabban rangsorolt csapatok otthonában. A selejtezõk vesztesei az Európa Kupa fõtábláján folytatják.
A csoportok sorolását július 4-én rendezik. Nem változik a lebonyolítás, két nyolcas csoportban verseng a 16 résztvevõ gárda. A csoportok elsõ négy helyezettje a negyeddöntõben, míg az 5-6. helyezett az Európa Kupa negyeddöntõben szerepelnek tovább.
