:
:
Szerdán kezdetét veszi a Sopron Basket és a Fenerbahce között az egyik fél második gyõzelméig tarto Euroliga negyeddöntõ párharc. Részletes szerkesztõségi beharangozónk ITT olvasható. Az alábbiakban a klub felvezetõ összeállítását közöljük, mely tartalmaz egy videós interjút, ahol Roberto Iniguez, Fegyverneky Zsófi és Yvonne Turner nyilatkozott a várakozásairól.
Forrás: Sopron Basket Sajtóközlemény
Éveket vártunk erre a napra!
Kemény munkával újra egy álom kapujába értünk! Ahhoz, hogy be is tudjunk lépni rajta, extra teljesítményre lesz szükség csapatunktól és szurkolóinktól is a török gigaklub, a Fenerbahce ellen.
A szerdán 18 órakor kezdõdõ párharc tétje a FINAL4 szereplés, melyhez az egyik félnek két gyõzelmet kell szereznie. A negyeddöntõ menetrendje idén nem olyan feszes, mint a korábbi években, a mérkõzések között egy hete lesz a csapatoknak, hogy rápihenjenek, felkészüljenek a folytatásra. Az elsõ két találkozó között vár ránk egy Szekszárd elleni rangadó is, mely nem könnyíti a helyzetünket. Ahogy a válogatott szünet sem segített, igaz ez láthatóan nemcsak minket, hanem riválisunkat is megviselte. Akadozott a játékunk az elmúlt egy hétben, de legalább nem jártunk úgy, mint a törökök, akik egy bajnokit is elbuktak, és a Török Kupában sem élték túl az elõdöntõt. Van tehát mindkét félnek min javítania szerdáig!
Az új esztendõben mindkét csapatnál történtek változások a keretben. Miután nem tudtuk elõteremteni Crystal Langhorne hosszabbítására az anyagi fedezetet, így a következõ szezonra folyó tárgyalás felgyorsítása eredményeképpen a jövõ embere, Alaina Coates érkezett hozzánk. Jól halad a beépítése, de tõle még nem várhatjuk azt, amit Crystal nyújtott.
A törökök nem kényszerbõl, hanem a keret további erõsítése céljából igazoltak, és nem is akárkiket! Giorgia Sottana és Lynetta Kizer egyaránt klasszisok a maguk posztján. Sottana hamar beilleszkedett, és máris egyik erõsségévé vált a Fenernek. Kizer debütálása ellenünk várható. Hogy mellettük, kik állnak még a török edzõ, Firat Okul rendelkezésére? Nézzük: Anastasiya Verameyenka, Kia Vaughn, Ana Dabovic, Aerial Powers, Jonquel Jones, Kelsey Plum. Sztár-névsor, és akkor még csak a légiósoknál tartunk. Az elvárásoknak megfelelõen idén már a török magra is nagy szerep hárul Isztambulban, akik közül leginkább a rutinos irányítót, Birsel Vardarlit kell kiemelni. Igen széles rotációval rendelkeznek tehát, melytõl azt várják, hogy idén sikerüljön nekik az áttörés, és hosszú évek után ne csak a közelébe legyenek a végsõ gyõzelemnek, hanem el is érjék azt. Az út azonban rögös, és a riválisok sem gyengék, így fordulhatott elõ, hogy hiába gyõzték le kétszer is a Jekatyerinburg együttesét az alapszakaszban, mégsem tudtak a harmadik helynél elõbbre végezni, miután a szintén török Yakin Doguval nem bírtak, és becsúszott két váratlan vereség is a Schio és a Salamanca otthonában. Idegenben sebezhetõk tehát, de a két mérkõzést elnézve, ehhez extra teljesítmény kell az ellenfelektõl. Erre képesek lehetünk, melyet bizonyítottunk idén már többször is!
Nagy számú török fanatikus érkezése várható szerdán a szomszédos Ausztriából, így szurkolóinknak is a legjobbjukat kell elõvenni, hogy érvényesüljön a hazai pálya elõnye! Emlékezzünk csak vissza 2009-re, amikor a Bourges elleni Euroliga negyeddöntõ során már a bemelegítéskor telt ház, forró hangulat fogadta a csapatokat. Utólag a franciák elmondták, hogy gyakorlatilag abban a pillanatban eldõlt a mérkõzés kimenetele, csapatunk szárnyalt, és bejutott a FINAL4-ba. Közös erõvel bármire képesek lehetünk! Miért ne ismétlõdhetne meg a történelem?
Az óriási érdeklõdés miatt kérjük, hogy mindenki idõben érkezzen a csarnokba. Szokásunkhoz híven készülünk több anyaggal is, így például a bemelegítés során a LED kivetítõn felelevenítjük az Euroliga alapszakasz számunkra emlékezetes pillanatait. A szünetben lesz dobójáték, és Crystal Langhorne mezét is kisorsoljuk! A tombola jegyek megvásárolhatók szurkolói csoportunk képviselõinél, illetve a portánál szemben felállított standnál, Akadémiánk fiataljainál. A bevétel egészét szurkolói csoportunknak ajánljuk fel drapériák gyártására!
A találkozóra jegyek a helyszínen válthatók 16.30 órától 2000 forintos egységáron. 14 év alatt és 70 év felett a belépés ingyenes!
A mérkõzés elõtt Roberto Iniguez, Fegyverneky Zsófi, és Turner Yvonne nyilatkozott nekünk a várakozásairól.
Sopron Basket vs. Fenerbahce az Euroligában
– 14 mérkõzés
– 11 vereség, 3 gyõzelem
– 968 dobott, 1066 kapott pont
