A Sopron Basket beharangozója a Gdynia elleni találkozóhoz
:
:
Csütörtökön 18 órától a Sopron Basket a Gdyniát látja vendégül a női kosárlabda Euroligában. A szerkesztőségi beharangozónk kiegészítéseként a soproni klub felvezető összeállítását ajánljuk.
Forrás: Sopron Basket Sajtóközlemény
A héten újra Euroliga mérkőzésre készülődünk. Csütörtökön 18 órakor a legrangosabb sorozatba visszatérő Gdynia együttesét fogadjuk
Régi ismerőseink a lengyelek, akik a 2000-es évek elején a mezőny kiemelkedő csapatai közé tartoztak. Olyannyira, hogy az olajóriás LOTOS nevével fémyjelzett klub 2002-ben és 2004-ben is döntőt játszott az Euroligában. Olyan játékosok fordultak meg náluk, mint Tamika Catchings, Katie Smith, Ticha Penicheiro, vagy a tragiksuan fiatalon elhunyt 218 cm magas Malgorzata Dydek. A 11-szeres lengyel bajnok 2014-ben veszítette el meghatározó szponzora támogatását, de 2018-ban az Arka belépésével újra nagyobb célokat tűzhettek ki maguk elé.
Tavaly megszerezték a bronzérmet hazájuk bajnokságában, és miután az előttük végzettek nem vállalták az Euroliga indulást, megragadták a lehetőséget. A selejtezőben két sima győzelmet arattak a török Botas ellen, így nyolc év után ismét a legmagasabb szintre léphettek a nemzetközi porondon.

Forrás: kosarsport.hu / Sopron Basket – Tóth Zsombor
A csapat vezetőedzője, a lett Gundars Vetra, elismert név a szakmában, ellenünk is többször helyet foglalt már a túloldali kispadon, például a 2009-es Final4-ban a Jekatyerinburg szakvezetőjeként. A játékosállomány kialakításánál igyekeztek a magot egyben tartani és a keretet a gyengébb pontokon megerősíteni. Így Gdyniában maradt az ausztrál válogatott Allen, a szlovák válogatott Bálintová, a megbízható német center, Greinacher, és két, értékes percekkel rendelkező lengyel kosaras, Morawiec és Podgórna. A nyáron érkezett a szlovák válogatott erőssége, Angelika Slamova, a lengyel hátvéd, Marissa Kastanek, a német Marie Guelich, és a fehérorosz Maryia Papova. Mindannyian meghatározó elemei lettek a csapat játékának.
Ugyan három vereséggel indították a szezont, de mind a BLMA, mind a Schio ellen nagy csatában maradtak csak alul. A török Fenerbahce otthonában már nem sok babér termett számukra, a szünet előtti utolsó fordulóban azonban megszületett a várt siker! Izgalmas végjátékban 71-69 arányban legyőzték a masszív Girona gárdáját.
Csapatunk fordított utat járt be az első négy forduló során, igaz Briann sérülése is közrejátszott abban, hogy Gironában és Lyonban sem mi örülhettünk a lefújást követően. Sajnos most sem tudunk teljes kerettel felállni. Jeca sikeres kézműtéten van túl, de a rehabilitáció igénybe vesz pár hetet. Mások sem teljesen egészségesek, mely nehezíti a felkészülést, de ahogy a beharangozóban vezetőedzőnk, Gáspár Dávid is elmondja, a nagy kihívással együtt, jók az esélyeink a győzelemre.
A mérkőzésre jegyek a helyszínen válthatók 1500 forintos egységáron. 14 év alatt és 70 év felett a belépés ingyenes!
Élő videókép
Forrás: Sopron Basket Sajtóközlemény
