:
:
Csütörtökön 18 órától a Sopron Basket a Salamancát fogadja a nõi kosárlabda Euroliga 11. fordulójában. A találkozóhoz a részletes beharangozónk ITT olvasható. Ennek kiegészítéseként az alábbiakban a klub felvezetõ összeállítása olvasható.
Fotó: Sopron Basket
Forrás: Sopron Basket Sajtóközlemény
Csütörtökön 18 órától a Salamanca csapatát fogadjuk a Novomatic Arénában. Amennyiben legyõznénk a spanyolokat, azzal szinte behozhatatlan elõnyre tennénk szert velük szemben a rájátszást jelentõ helyek egyikének megszerzése terén.
A kinti mérkõzésen óriási gyõzelmet könyvelhettünk el a fanatikus spanyol szurkolók által az egyik legforróbb közegû európai csarnoknak titulált salamancai Würzburgban. A januárt azonban olyan rosszul kezdték, hogy a még teljes keretû Hatay, és az elképesztõen szárnyaló Riga is lecsendesítette a spanyolok csarnokát. A lettek elleni vereség nem is maradt következmény nélkül. Menesztették a tehetséges, ám még rutintalannak számító Lino Lopez vezetõedzõt, akit a korábbi szakvezetõ, Miguel Angel Ortega váltott a kispadon. A nyáron neki azért kellett mennie, mivel tavaly lemaradtak a rájátszásról. Most is közel kerültek ehhez, így nem volt váratlan a lépés. Különösen, hogy a nem várt hazai vereségeikkel kerültek lépéshátrányba, pedig otthon sebezhetetlenek voltak a korábbi években, és ez elvárás is a kékek szurkolóitól.
Eldebrink sérülése miatt a játékoskeretben is történt mozgás a múlt héten. Jewell Loyd személyében egy jó nevû spíler akadt a horgukra! A 2015-ös WNBA draft elsõ számú kiválasztottja, a WNBA bajnoki és világbajnoki címmel is büszkélkedõ amerikai válogatott hátvéd a hétvégén már be is mutatkozott új csapatában, és 20 perc alatt 15 ponttal vette ki a részét a sima bajnoki gyõzelembõl. Érkezésével minden bizonnyal elõbbre tud lépni a Salamanca, de bízzunk benne, hogy ez még nem most csütörtökön fog megtörténni.
A Fenerbahce és a Gyõr ellen mutatott játék alapján elmondható, hogy csapatunk kilábalt a kisebb hullámvölgybõl. A sérültek többségének felépülésével újra a várt szinten zajlottak az edzések a múlt héten, és Kata bekapcsolódásával ez tovább stabilizálódott.
Óriási csatára van kilátás a Salamanca ellen, és remélhetõleg szurkolóink most is olyan hangulatot teremtenek a lelátón, mint múlt héten a Fener ellen!
A mérkõzést megelõzõen Aleksandra Crvendakic állt a kameránk elé, hogy megossza velünk gondolatait.
Jegyek a helyszínen válthatók 1500 forintos egységáron. 14 év alatt és 70 év felett a belépés ingyenes!
A mérkõzés nyomon követhetõ a FIBA oldalán online statisztikai közvetítés formájában, vagy élõképen keresztül a FIBA Youtube csatornáján, illetve klubunk Facebook oldalán is.
Sopron vs. Salamanca
8 mérkõzés
3 gyõzelem/5 vereség
556 dobott/600 kapott pont
Legutóbb – 2018. november 28.
Perfumerias Avenida Salamana – Sopron Basket 70-78 (16-25, 22-13, 17-21, 15-19)
Perfumerias Avenida Salamanca: Dominguez 4, Eldebrink 6/3, Robinson 20/12, Elonu 9, De Souza 5 Cs.: Givens 13, Gil 10, Asurmendi 3/3, Putnina –
Sopron Basket: Fegyverneky 5/3, Turner 26/15, Crvendakic 11/6, Zahui 13/6, Dupree 19/3 Cs.: Dubei 2, Salvadores 2, Határ –
Forrás: Sopron Basket Sajtóközlemény