Hirdetés
Magyarország

A Sopron Basket fiatal válogatott játékosa edzője bizalmát élvezi – Varga Sárát kérdeztük



:

:

Fotó: Sopron Basket

Hirdetés

Varga Sára idén a második évadát kezdte meg a felnőtt élvonalban a Sopron Basket színeiben. A fiatal játékos előző évéhez képest sokkal nagyobb önbizalommal vágott neki az új szezonnak, és jelenleg is nagyszámban élvezheti vezetőedző, Gáspár Dávid bizalmát, mind a Magyar Bajnokságban, mind pedig az Euroligában.

A Sopron Basket csapata jelenleg hibátlanul áll a hazai tabella élén, míg nemzetközi szinten 4 győzelem és 1 vereség mérkőzéseik aránya. A soproni együttes remek szereplése kapcsán Varga Sárával beszélgettünk, aki előszőr is csapata teljesítményére tért ki.

“Amit az elmúlt időszak során sikerült a csapatnak produkálnia, azt én egy extra teljesítménynek mondanám. Rengeteg problémával küzdöttünk, a játékosok számát tekintve mennyiségben nem voltunk teljesek, de ennek ellenére – különböző felállásokban is – egy szép teljesítményt tudtunk elérni, méghozzá egyhuzamban. A kezdeti problémáinkból kiindulva úgy gondolom, hogy ez a teljesítmény váratlan volt sokak számára, és ezért is használtam az ‘extra’ kifejezést.” – dicsérte csapatát a fiatal tehetség. Ezt követően kitért saját teljesítményére is, előszőr az Euroligás, majd pedig a magyar bajnoki szereplését vette sorban.

“Sajnálatos módon, sérülések miatt kevesebb lett a rotációnk, ezzel egyidejűleg pedig én is több játéklehetőséghez jutottam. Nagyon örülök a kapott játékperceknek, illetve a vezetőedzőnk – Gáspár Dávid – bizalmának, és ezt próbálom is maximálisan kihasználni. A cél elsősorban az volt, hogy ne látszódjon meg a csapatnak a teljesítményén, hogy fiatalként pályán vagyok. Az Euroliga egy nagyon nehéz versenysorozat, amikor klasszisok ellen játszhat az ember, de úgy gondolom, hogy összességében hozzá tudtam tenni a mérkőzésekhez, mind támadásban, mind pedig védekezésben. Nagyon örülök, hogy akár csak kicsivel is, de hozzájárultam a győzelmeinkhez, és ez nagy örömmel tölt el.

Ha a Magyar Bajnokságot nézem, akkor azt gondolom, hogy a tavalyi szezon nagyon-nagy szerepet játszott a mostani teljesítményemben. Hiszen az elmúlt évadban kerültem be előszőr a felnőttek közé, rengeteget tanultam, és még annál is több önbizalmat szereztem. Szerintem ennek is köszönhetően mutat a játékom javuló, fejlődő tendenciát. Mindenesetre próbálom a tavaly megszerzett tapasztalataimat idén kamatoztatni.”

Fotó: FIBA.Basketball

Ahogy arról korábban beszámoltunk, november 4. és 7. között összetartáson vett részt a magyar Universiade válogatott. A szakmai stáb – idén Magyar Bianka vezényletével – 11 fős kerettel dolgozott az elmúlt napokban, melybe Varga Sára is meghívást kapott. A Sopron Basket játékosát a közös munka tapasztalatairól is kérdeztük.

“Ez most csak egy rövid, három napos összetartás volt Székesfehérváron. Ez alatt öt edzésünk volt, aminek elsősorban az volt a célja, hogy a csapat összeismerkedjen, illetve valamennyire el kezdjük építeni a támadásunkat. 11 játékossal folytak az edzések, mert sokan – kisebb sérülések miatt – nem tudtak eljönni.

Jól éreztem magam, és nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy engem is behívtak. Egy remek kis csapat gyűlt össze, remek volt a hangulat is, és hasznos dolgokat tanultunk. Még elég kezdetleges minden, – nem is voltunk teljes kerettel – de ennek ellenére érintettük a témát, hogy jó lenne a nyáron a legjobb nyolc közé kerülni. Ez a cél már a mostani összetartáson elhangzott, így eszerinti mentalitással fogjuk folytatni a munkát a jövőben is.

A saját szerepemre vonatkozóan jelenleg nehéz bármit is mondani, hiszen ez egy nagyon rövid periódus volt, hiányzókkal. Egy biztos, mindenképpen szeretnék irányító poszton meghatározó egyéniség lenni.” – fejezte be gondolatmenetét a fiatal tehetség.

November elején kezdetét vette a válogatott szünet a bajnokság női együttesei számára, melynek jó részét Varga Sára Székesfehérváron töltötte, az MKOSZ Edzőközpontjában. Bár nem volt sok ideje a pihenésre, ő ezt mégsem bánja, és már most teljes erőbedobással készül következő megpróbáltatásukra.

A Sopron Basket november 17-én az újonc BKG-PRIMA Szigetszentmiklós együtteséhez látogat, akik ellen 18:30-kor lépnek pályára!

Hirdetés