Hirdetés
Magyarország

A Sopron Basket játékosa a nyári válogatott szerepléseiről- Jelena Brooks-al beszélgettünk



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Rendkívül sikeres nyarat tudhat maga mögött a Sopron Basket játékosa, Jelena Brooks. A szerb válogatott az Európa-bajnoki arany mellett egy olimpiai negyedik helyezést is bezsebelt az új szezon kezdete előtt. Brooks-ot kérdeztük az egész nyaras menetelésről, az ezzel járó felkészülésről, illetve hogy mennyire is volt megterhelő egyik színvonalas versenyről a másikra utazni. A Sopron klasszisa egyben arról is beszámolt Nekünk, hogy miért is döntött a válogatott visszavonulás mellett.

Először is hatalmas gratuláció Neked és a csapatnak az egész nyár alatt nyújtott teljesítményetekért! Ez egy embert próbáló időszak lehetett. Kezdjük is akkor az elején. Szerbia számos területén volt edzőtáborotok, de csak az utolsó egy-két hétben csatlakozott mindenki a felkészüléshez. Azt tekintve, hogy egy ilyen fontos időszakra kellett felkészüljetek, milyen volt nem teljes csapattal edzeni végig? 

Eléggé nehéz volt, de mindannyian tisztában voltunk azzal már az elejétől kezdve, hogy ez így lesz. Ahogy vége volt a szezonnak az országok többségében, úgy kezdtük meg a felkészülést Szerbiában, és szépen fokozatosan mindenki csatlakozott a csapathoz. Az elején szerintem nem is a fizikális felkészülésen volt a hangsúly, inkább a mentális preparáció volt a kulcs. Ahhoz, hogy minőségi munkát tudjunk végezni, főleg ilyen hosszú ideig, mindenkinek fel kellett fogni, ahogy Te is mondtad, hogy ez egy embert próbáló időszak lesz. Annak ellenére, hogy tényleg hatalmas kihívás volt ez az egész periódus, én nagyon élveztem. A felkészülés már az elejétől kezdve jó hangulatban telt, és egy olyan csapat gyűlt össze, akik nem csak a pályán, de emberileg is klappolnak. Szerintem ez volt az egyik kulcs a nyár sikereihez.

14 fős kerettel érkeztetek meg Valencia-ba, ahol a B-csoport tagjaként megmérkőztetek Olaszországgal, Görögországgal és Montenegróval. Mind a három csapat felett győzedelmeskedtetek, bejutva így az Európa-bajnokság negyeddöntőjébe, ahol Spanyolország volt a porondon. Nem mondhatni, hogy ez egy éppen átlagos mérkőzés volt számotokra, hosszú idő óta először tudtatok nyerni a spanyolok ellen, egy nagyon izgalmas meccs keretében. Hogy emlékszel vissza erre a mérkőzésre?

Egyáltalán nem volt átlagos, és már csoportnak is elég nehezet kaptunk. Én személy szerint nem is nagyon szeretek balkán csapatok ellen játszani, hiszen nem számít mennyire jó együttesünk volt az évek során, mindig meggyűlt Velük a bajunk. Ahogy Te is mondtad, Olaszország ellen nyitottuk az EB-t, ami végül egy hosszabbításos győzelem lett. Ez már a legelején egy pofon volt számunkra, mert ekkor tudatosult bennünk úgy igazán, hogy ez nem lesz könnyű menet. Szerencsésen sikerült három győzelemmel végezni a csoportköröket és ezzel a lendülettel mentünk neki a spanyoloknak. Spanyolország mindig is riválisnak számított, és számoltunk is azzal, hogy előbb vagy utóbb össze fogunk Velük kerülni a torna folyamán, csak arra nem, hogy ilyen hamar. Az egész mérkőzés folyamán egyszer Ők vezettek, egyszer pedig mi. A rendes játékidő legvégén volt esélyük eldönteni az egészet, de hál’ égnek kihagytak egy büntetőt és így lett belőle egy hosszabbításos találkozó. Ezen az Európa-bajnokságon én teljes vállszélességgel tudtam állítani, hogy akárki, aki hosszabbításba került Velünk, annak semmi esélye nem volt. Annyira összeszedett és koncentrált csapatunk volt, hogy minden ilyen szituációra maximálisan készen álltunk. Ezt az is mutatja, hogy az olasz hosszabbításban az ellenfél csak négy pontot tudott szerezni, amikor a spanyolok ellen játszottunk, akkor Ők ugyanígy csak kettőt. Nem volt kérdés, hogy ki fog kijönni győztesként ezekből a meccsekből. Arra is emlékszem, hogy ahogy meghallottam a sípszót a spanyol találkozó után, úgy sírtam ahogy még soha. Ahogy mondtam az elején, Spanyolország elsőszámú rivális Szerbia számára, és az, hogy egy ilyen fontos pillanatban sikerült ellenük nyernünk, méghozzá az otthonukban, az elképesztő érzés volt. Ezek után tudatosult bennem, hogy így már biztos nincs senki, aki megállíthatna minket abban, hogy Európa-bajnokok legyünk.

Fotó: FIBA.Basketball

Ezek után következett Belgium. Az edzőnőtök úgy nyilatkozott a mérkőzést követően, hogy “sikerült egy olyan belga csapatot legyőzni, akik valamennyivel még jobbak is, mint mi”. Te hogy tapasztaltad ezt a pályán? Hiszen akár egy laikus is láthatta mennyire kiélezett volt a küzdelem, de végül Nektek sikerült győzedelmeskedni.

Az mindenféleképen elvehetetlen a belgáktól, hogy idén egy elképesztő csapatuk van. Ebben az évben tudom azt mondani Róluk, hogy öröm Őket nézni a pályán. Amilyen struktúrában játszanak, ahogy egymásért küzdenek, viszont azt nem tudom mondani, hogy jobbak, mint mi. Egy nagyon jó együttesük van, kivételes játékosokkal, akik ellen élmény volt játszani, de én úgy gondolom, hogy ezen az Európa-bajnokságon nem volt hozzánk fogható csapat. Mindig próbálom megadni a tisztelet minden ellenfélnek, akivel összekerülünk, és a belgák se érdemelnek mást. Európa legjobb négy csapata közé kerültek be, ami nem kis dicsőség, de reálisan nézve mi voltunk/vagyunk a jobbak.

Elérkeztünk az Európa-bajnokság döntőjéhez, ahol Franciaország ellen nyertetek, bebiztosítva ezzel a negyedik szerb medált az elmúlt hat évben, melyek közül ez volt a második arany. Kívülről nézve egy nagyon szoros és nehéz küzdelmet láthattunk. Mégis milyen volt mind ezt belülről átélni?

Nem is amikor játszottunk ellenük, hanem inkább visszatekintve tudom azt mondani, hogy ez volt a torna egyik legkönnyebb mérkőzése. Ahogy azt már említettem, akkora löketet kaptunk a spanyolok legyőzése után, hogy az vitt minket egészen az aranyig. Félreértés ne essék, nem vettük fél vállról a dolgot egy pillanatra sem, de akkora elánnal indultunk Neki ennek a döntőmérkőzésnek, hogy a franciáknak esélyük sem volt. Ez persze egy kicsit máshogy nézett ki az olimpián…

Elképesztő lehetett az öröm, illetve azt is olvashattuk, hogy Belgrád Városházán köszöntöttek Benneteket miután hazaérkeztetek Szerbiába. Mennyire volt időtök ünnepelni, vagy egyáltalán feldolgozni a történteket, tudván, hogy egy következő, nagyon fontos megmérettetés vár Rátok az Olimpia kereteiben?

Számomra az ünneplés addig az estig tartott, amikor köszöntöttek minket a főtéren. Egyszerűen annyira fáradt voltam fizikálisan, hogy nem akartam mást csinálni, mint hazamenni a kisfiamhoz Mateo-hoz, és csak a családdal lenni. Még mondtam is a szüleimnek, hogy a következő egy hétben szigorúan csak pizsamában leszek. Szerettem volna annyit pihenni amennyit csak lehetséges volt, mielőtt mennem kellett vissza, folytatni a felkészülést az olimpiára. Ezt megelőzve viszont elképesztő volt az egész. Ahogy megnyertük a mérkőzést elindult az ünneplés. Csak a következő reggel jöttünk vissza repülővel Szerbiába, ahol az elnökkel volt találkozónk, majd később köszöntöttek minket a Városház teraszán. Hihetetlen élmény volt látni annyi szerb szurkolót, akik mind azért jöttek, hogy minket ünnepeljenek. Igazából Nekem eddig tartott úgymond az ünneplés, mert ezután elmentünk a csapattal vacsorázni és egyszerűen annyira fáradt voltam, még a vacsora meg sem érkezett, megittam egy pohár bort és mentem is haza pihenni.

Fotó: FIBA.Basketball

Mennyiben volt más a felkészülés az Olimpiára, mint az EB-re?

Nem fogok hazudni, elképesztően nehéz volt. Egy hetünk volt úgymond “kipihenni a fáradalmakat” és mennünk is kellett az újabb felkészülésre. Szerintem ez is inkább mentálisan volt nagyobb kihívás, mindamellett, hogy ezen a ponton fizikálisan is minden fájt már. Hiszen azért én se vagyok mai csirke (mondta Jeca nevetve). Úgymond előről kellett az egészet kezdeni fejben. “Jó, Európa-bajnokok vagyunk, ez megvan, de most menni kell vissza és legalább annyira kell fókuszálni, mint azelőtt, ha nem jobban”. Muszáj volt ott folytatni, ahol abbahagytuk, mert csak így jutott el a tudatunkig, hogy még nincs vége a nyárnak, még van dolgunk.

Mennyire lehetett érezni a COVID-19 jelenlétét Tokióban?

Valamilyen szinten érthető, hogy elővigyázatosak voltak a rendezők a járványt tekintve, de azért eléggé fárasztóak voltak a szabályok. Itt nem is a maszkhasználatra értem, mert ahhoz már hozzászokott az ember. Még talán nem is maga a “buborék”, ami azért megint kellemetlen, mert az ember megőrül ha ennyit van bezárva. Le volt redukálva a mozgásterünk a szállásra és a csarnokra, ami elég monotonná tette a dolgokat. Viszont a legrosszabb az a mindennapos tesztelések voltak… ahogy az ember felkelt reggel, bele kellett köpnie egy kis ampullába, ami alapján teszteltek minket. Emlékszem, hogy minden nap számoltam a kis üvegcséket, hogy mennyi van még hátra. Ezek az intézkedések mindenféleképpen megnehezítették a mindennapjainkat.

Ennek ellenére sikeresen egy győztes mérkőzéssel tudtátok nyitni az olimpia szerepléseteket, ám ekkor jöttek ismét a spanyolok. Szerintem egy teljesen más mérkőzést láthattunk ellenük, mint az EB-n. Látszólag fáradtabbak voltatok, főleg a második félidőben. Te hogy értékelnéd ezt az összecsapást?

Ha visszagondolok, akkor szerintem sikerült egy ‘oké’ első félidőt játszanunk a spanyolokkal. A szünet után jöttek a problémák. Szimplán, mintha csak elvágtak volna minket, teljesen lemerültünk. Valószínűleg az se segítette a helyzetünket, hogy a legjobb játékosunk, Sonja Vasic, a két torna között COVID pozitív lett, és ez kreált bennünk egy mentális blokkot, hiszen mégis csak Ő a csapatunk legjobbja, száz százalékosan volt Rá szükségünk. Mindenképp nehéz volt, de végül sikerült túljutnunk a csoportunkon, úgyhogy nem volt más hátra, mint várni, hogy kivel fogunk összekerülni következőnek.

A kínaiakkal kerültetek végül össze. A mérkőzés után azt nyilatkoztad, hogy “összességében elértük az elsőszámú célunkat, a négy közé jutást”. Milyen gondolatok kavarogtak Benned, amikor mindezek után meghallottad, hogy Amerika lesz az ellenfeletek a döntőbejutásért?

Most is azt mondom, hogy a cél mindenképpen a legjobb négy közé jutás volt, de így visszatekintve azért fáj a szívem, hogy nem sikerült megszereznünk azt a bronzot. Elképesztő lett volna úgy zárni ezt a nyarat, hogy nem csak Európa-bajnokok, de olimpiai harmadik helyezettek is vagyunk. Visszatérve a döntőbejutáshoz, úgy hozta a sors, hogy az Egyesült Államokkal kellett megküzdenünk. Őszinte leszek, sajnos nem volt sok esélyünk. Ahogy egy csapat összekerül az USA-val, annak ott vége, hiszen ahogy ezek magasabb fokozatba kapcsolnak, nincs aki megállíthatná Őket. Nem számít, hogy ki játszik ellenük.. a végén mégiscsak a világ legjobb játékosairól van szó és az az igazság, hogy nincs senki, aki a riválisuk tudna lenni.

Fotó: FIBA.Basketball

A bronzmérkőzésen egy újabb, franciák elleni győzelemre volt szükségetek, hogy megszerezzétek a harmadik helyet. Tudván, hogy az Európa-bajnokságon hogy végződtek a dolgok, milyen volt a hozzáállásotok a mérkőzés kezdete előtt? Min múlott a francia győzelem?

Nem csak az EB-n vertük meg Őket, hiszen 2015-ben is ellenünk kaptak ki, azt követően pedig Rióban játszottunk ugyanígy a harmadik helyért és ott is mi jöttünk ki győztesen. Hosszú évek győztes meccseit tudhatunk maguk mögött Franciaország ellen. A kocka idén fordult Tokióban, és mi nem tudtunk tenni ellenük semmit. Egyszerűen minden úgy sikerült, ahogy akarták, teljes mértékben dominálták a mérkőzést. Mi szimplán nem voltunk készen arra, hogy ellenük játszunk, Ők pedig ezt kihasználták. Akármit csináltak a pályán az összejött Nekik, nekünk pedig ez teljesen a fordítottja volt. Hogy őszinte legyek, már az első negyed után éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége. Amilyen játékstílust képviseltek a franciák aznap, nem volt rá esély, hogy megtudjuk Őket fogni. Most, hogy eltelt egy kis idő tudom azt mondani, hogy ennek így kellett történnie. Ha belegondolunk azért olimpiai negyediknek lenni se egy éppen rossz dolog (mondta Jeca nevetve). Ha fordítva játszottuk volna a két tornát, az Olimpia lett volna előbb az EB pedig később, akkor biztos vagyok benne, hogy megszerezzük a bronzot. Viszont abban is biztos vagyok, hogy úgy nem lettünk volna Európa-bajnokok. Számomra egy arany mindig szebben csillog, mint egy bronz, nem számít milyen versenyről van szó. Arról már nem is beszélek, hogy a csapat kapitányaként tudtam mindezt átélni, úgy emelhettem a fejem fölé a győztes trófeát. Ezt már senki sem tudja tőlem elvenni, és főleg ez az, amiért egy pillanatra sem bánom, hogy így alakultak a dolgok.

Az egyik francia játékos, Gabby Williams, a Sopronnál csapattársad. Mik hangzottak el a mérkőzés után kettőtök között?

Az Európa-bajnoki döntő után is váltottunk pár szót, és tudtam, hogy milyen rosszul érezte magát a történtek miatt. Ezért is szerettem volna odamenni hozzá a mérkőzést követően, hogy gratuláljak, és elmondjam mennyire örülök a sikerének. A tokiói olimpiára egy olyan francia csapat jött, akik maximálisan nyerni akartak. Gabby pedig egy olyan játékos, akivel volt szerencsém együttjátszani, ismerem a mentalitását, és ha van valaki, aki megérdemli ezt a győzelmet, akkor az Ő. Ezt mindenképpen el szerettem volna Neki mondani.

Fotó: FIBA.Basketball

Azzal, hogy megnyertétek az Európa-bajnokságot, lehetőség nyílt, hogy kijussatok a 2022-ben megszervezésre kerülő világbajnokságra. Ennek tudatában, miért döntöttél mégis a válogatott visszavonulás mellett?

Őszintén szólva már előző évben eldöntöttem, hogy visszavonulok, csak COVID-19 közbeszólt és a dolgok megváltoztak. Ha minden normálisan történt volna, nem lettem volna ott ezeken a tornákon, és nem nyertem volna egy Európa-bajnoki aranyérmet, úgyhogy összességében nagyon hálás vagyok. Az biztos, hogy a prioritásaim mások lettek az elmúlt pár évben. Mostmár van egy családom, akikre gondolnom kell. Azzal, hogy visszalépek a válogatott kötelezettségeimtől, lehetőségem nyílik több figyelmet fordítani a szeretteimre, és ezáltal a profi karrieremet is meg fogom tudni hosszabbítani. Ha meglesznek azok a kisebb pihenők, akár év közben, akár a nyár folyamán, amik alapból a válogatottra való felkészülésként szolgálnának, akkor nekem is lehetőségem nyílik majd jobban feltöltődni. Az biztos, hogy nagyon sokat köszönhetek a szerb válogatottnak, rengeteg sikert értünk el együtt, de itt az ideje, hogy leadjam a mezt.

Szándékosan ‘válogatott’ visszavonulásként tettem említést az előbb, hiszen a profi pályafutásodnak közel sincs vége, tekintve, hogy 2023-ig írtál alá a Sopron Basket-tel. Velük el is kezdtétek a felkészülést az idei szezonra. Hogy telik ez az időszak? Hiszen ha jól tudom még hiányzik pár játékosotok…

Páran még hiányoznak, Ők később fognak a csatlakozni a csapathoz. Minden többé-kevésbé visszatért a régi kerékvágásba, nincs több “buborékozás”, úgyhogy az utazások is normálisan fognak zajlani. Nehéz szezon elébe nézünk, de szerintem egy nagyon jó csapatunk van már most, olyan minőségi játékosokkal bővült a keretünk is, akik csak segíteni tudnak minket. Szeretnénk a következő szezonban legjobb tudásunk szerint teljesíteni, és ez azzal kell, hogy kezdődjön, hogy mindenki a maximumot nyújtja nap, mint nap. A magyar bajnokság évről évre egyre nehezebb, mostmár nincs olyan csapat, akiről azt lehet mondani, hogy odamegyünk és könnyű dolgunk lesz ellene. Minden mérkőzésre úgy fogunk készülni, hogy ne legyenek meglepetések, teljes komolysággal, de emellett élvezni is fogjuk minden percét.

Hirdetés