Hirdetés
Magyarország

A Sopron Basket közleménye a Schio elleni mérkőzésről



:

:

Hirdetés

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, kedden Török Zoltán a Sopron Basket ügyvezetője és Dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a soproni csapat nem kockáztat és a semleges helyszínre, Ljubljanába áthelyezett Famila Schio elleni Euroliga mérkőzését lejátszását sem tudja vállalni. A klub közleménye a döntés hátteréről.

Forrás: Sopron Basket hivatalos honlap

Sopron M.J.V. nevében Dr. Farkas Ciprián polgármester, klubunk részéről Török Zoltán ügyvezetőnk a ma délelőtti sajtótájékoztatón bejelentette, hogy csapatunk nem utazik el Ljubljanába sem, mely mérkőzés lejátszására kötelezett minket a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség.

“Városunk és a Magyar Kosárlabda Szövetség vezetésével egyeztetve az a közös döntés született, hogy a FIBA salamoni döntését, miszerint a mérkőzést le kell játszani a szlovéniai Ljubljanában, nem vállaljuk! – kezdte gondolatait ügyvezetőnk. – Védjük magunkat, a közösségünket, városunkat és Magyarország lakosságát! Vállaljuk a döntésünk minden következményét, akkor is, ha az hátrányosan érinti klubunkat!

Az elmúlt napokban folyamatosan tartottuk a kapcsolatot Török Zoltánnal. Felelős döntés született! Mindenben támogatjuk a Sopron Basket csapatát, hiszen a lehetséges kockázati tényezőket kerülni kell – jelentette ki dr. Farkas Ciprián, Sopron M.J.V. Polgármestere.

A Magyar Kosárlabda Szövetség (MKOSZ) részéről Szalay Ferenc elnök úr szavait is tolmácsolta ügyvezetőnk, aki szintén kiállt a döntés mellett. Bodnár Péter főtitkár pedig úton van Genfbe, hogy képviselje csapatunk érdekeit a nemzetközi szövetség irányába.

Forrás: Sopron Basket hivatalos honlap

Hirdetés