Hirdetés
Archivum

A Sopron Basket visszatekintése a 2018-as Euroliga Final4 rendezésre



:

:

Hirdetés

Múlt héten vasárnap zárult a sokáig emlékezetes soproni Euroliga Final4. Szerkesztõségi visszatekintõnket már korábban közöltük. Az alábbiakban a soproni klub összefoglalója olvasható, melyben több érdekességet is megtudhatunk a rendezvény hátterérõl, illetve visszhangjairól.

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball

Forrás: Sopron Basket/wb-sopron.com

Ugyan már belecsaptunk a bajnoki döntõbe, de még sokáig fogjuk emlegetni az elmúlt hétvége álomszerû történéseit.

Rengeteg ember dolgozott éjt-nappallá téve azért, hogy a FINAL4 minden érintettje, a csapatoktól kezdve, a médián, önkénteseken, vendégeken át, egészen a szurkolókig bezárólag olyan élményekkel gazdagodjon, mely végigkíséri egy egész életen át. SIKERÜLT!

Tudtuk, hogy óriási feladatra vállalkozunk, a legnagyobbra, mely egy klub életében elõfordulhat. Ahogy ügyvezetõnk, Török Zoltán jellemezte, a Mount Everestet kellett megmásznunk rendezés terén, és büszkék lehetünk arra, hogy felértünk az európai nõi kosárlabdázás csúcsára.

Már a rendezvény ideje alatt is záporoztak felénk az elismerõ jelzõk, melyek száma azóta sem csökkent.

A FIBA európai vonalának vezetõje, Kamil Novak külön levélben köszönte meg a kiváló rendezést, a barátságos fogadtatást és szurkolóink szenvedélyes buzdítását, mely magával ragadott minden résztvevõt. Ahogy írja, a soproni FINAL4 hozzájárult a nõi kosárlabdázás fejlõdéséhez!

Az európai nõi kosárlabda elsõ számú szakírója, Paul Nilsen egyenesen beleszeretett a soproni FINAL4-ba, mely kapcsán nem gyõzte halmozni a szebbnél szebb jelzõket. A honi médiában is a címlapokra kerültünk, sõt a WNBA sztárokat felvonultató csapatok révén a tengerentúlon is kiemelt figyelmet, és visszhangot kapott klubunk, és Sopron városa.

Örök élményként tekintenek vissza a fellépõk is! A rendezvényen fellépett a Freddie, a Budapesti Operettszínház, a Lords of Gravity (zsákoló csoport), a Strokes, illetve két táncoslány csoport, a lengyel Gdynia Cheerleaders, és az orosz Funny Foxes.

Mind az orosz, mind a lengyel táncoslány csoport elismerõ szavakkal méltatta levelében a soproni légkört.

A rendezvényen nagy sikert arattak a kísérõ programok, szolgáltatások is, így a sörsátor, a Food Street kocsik, az arcfestés, a mézeskalács rajzolás, a légvár, és a különbözõ kosárlabdás ügyességi feladatok.

Nézzünk néhány érdekes számadatot is!

A torna során nem kevesebb, mint 63 lelkes Önkéntes segítette a munkánkat. A dicsérõ szavak õket is megilletik! Ezúton is köszönjük a segítségüket!

776 akkreditáció került kiállításra a torna kapcsán. A média, a TV munkatársaival egyetemben, 120 fõvel képviseltették magukat.

A TV 13 kamerával, helyszíni, élõ stúdióval, a jelenleg legmodernebb mozgó kamionos TV stúdióval vonult fel a helyszínen. Az adást az orosz és török TV is átvette, de online streamen kersztül az egész világon nyomon követték a közvetítést.

Sokan érkeztek Sopronba bel-, és külföldrõl egyaránt. Az Aréna kibõvítésének köszönhetõen a helyszínen jelen lévõk száma minden nap meghaladta a háromezret! Több, mint 200 VIP vendég tette tiszteletét, köztük a kosárlabda élet elismert vezetõi, edzõi, játékosai, ügynökei, akiket városunk szépsége is lenyûgözött. Szombaton egy különleges programra invitáltuk vendégeink egy részét, akik hercegi fogadtatásban részesültek Fertõdön, az Eszterházy kastélyban.

A Nemzetközi Szövetség a valaha volt egyik legszínvonalasabb FINAL4-jának titulálta a soproni tornát, mind a rendezés, mind a mérkõzések színvonalát illetõen.

Sikertörténet a javából!

Forrás: Sopron Basket/wb-sopron.com

Hirdetés