Hirdetés
Európa

A Sopron első Euroliga elődöntőjét is visszanézhetjük



:

:

Hirdetés

A Salamanca múltidéző sorozatában a 2009-es női kosárlabda Euroliga Final Four elődöntője került a középpontba. Ebben esztendőben a Sopron csapatával mérkőztek a fináléba kerülésért.

A Sopron fennállása során először 2009-ben vívta ki az Euroliga négyes döntőjébe kerülést. Ezt a menetelést a Bourges elleni negyeddöntő párharc kapcsán már felidéztük. A 20,7 év átlagéletkorú keret  máig az egyik legfiatalabb Final Four résztvevő gárda a sorozat történetében.

Az elődöntőben a Sopron 85-78-ra alulmaradt a házigazda Salamancával szemben. Sokan féltették a soproni fiatalokat a salamancai közönségtől, de Székely Norbert tanítványai egy pillanatra nem ijedtek meg. A hazaiak a 21-14-es első negyedben lépéselőnybe kerültek, a folytatásban azonban kiválóan tartotta magát a magyar csapat.

Fotó: FIBA.Basketball

A 41-35-ös félidő után a harmadik negyedben elléptek 9 ponttal a spanyolok. Innen azonban a játékrész hajrájában 55-52-re visszajöttek a mieink. Innen csinált a Salamanca egy 17-5-ös sorozatot, ami döntőnek bizonyult. A Sopron tartását dicséri, hogy 72-57 után az utolsó percben 81-75-re megközelítette a házigazdát.

A 85-78-as vereség alkalmával Amber Holt 21, míg Honti Kata és Kathleen MacLeod 13-13 pontig jutott. Spamyol oldalon Le’coe Willingham 20, Michelle Snow 17 egységgel zárt. A Salamanca később a fináléban a Szpartak Moszkvával szemben maradt alul, míg a Sopron a bronzmeccsen a Jekatyerinburgtól szenvedett vereséget.

Ami nem sikerült hazai pályán a Salamancának, az két évvel később Jekatyerinburgban igen. 2011-ben megnyerték az Euroligát. A Sopron Basket legközelebb 2018-ban jutott a négyes döntőbe és ezüstérmet szerzett. Ezt követően 2019-ben is Európa legjobb négy csapata közé kerültek a soproniak. Mindkét Final4 házigazdája a magyar klub volt.

A mérkőzés felvétele

Statisztika

Hirdetés