Hirdetés
USA

A Sopron légiósát egyetemi edzője köszöntötte



:

:

Hirdetés

A következő évadra Megan Walker érkezik Sopronba. A UConn növendékét a New York Liberty draftolta és ha nincs a világjárvány, akkor Brooklynban vasárnap játszotta volna első hazai profi mérkőzését.

A UConn női csapatának egyik másodedzője Marisa Moseley küldött videóüzenetet Megan Walkernek. Ebben jókívánságait tolmácsolta. Méltatta azt az utat, amit az egyetemi szakmai programban bejárt.

Megan Walker pályáját korábban egy részletesen portréban tekintettük át. Emellett szemléztük az ABC televíziós társaságnak adott interjúját, melyben a New York Liberty-ről így nyilatkozott:

Nagyszerű klub a New York-i, a tulajdonostól a vezetőedzőn át a szakmai stáb minden tagjáig. Olyan kiváló játékosokkal dolgoztak korábban az edzőink, mint Maya Moore, Tamika Catchings, Tina Thompson, Seimone Augustus, Napheesa Collier. Nagyon vonzó volt számomra, ahogy a játékosok fejlődését segítették és hozzájárultak ahhoz, hogy eljussanak oda, ahol most tartanak. Remélem, hogy én leszek a következő ebben a sorban. Készen állok a munkára és arra, hogy egy olyan porondra léphessek, mint New York és a Barclays Center.