A Sopron mérkőzése mellett még két találkozót rendeznek az Euroligában
:
:
Csütörtökön három mérkőzéssel folytatódik az Euroliga 13. fordulója. A Sopron Basket és a Dinamo Kurszk összecsapása mellett még két találkozót rendeznek a B-csoportban.
18 órától a Gdynia fogadja a Lyon-t. Még minimális matematikai esélye lenne az Európa Kupára a Gdyniának, de itt az igazi tét a francia csapat és közvetve a Sopron Basket szempontjából van. A Lyon a mieinkhez hasonlóan 6/6-os mutatóval várja a folytatást. A két gárda decemberi meccsét Franciaországban 87-71-re nyerte a lengyel listavezető, mely a válogatott szünetben Kayla Alexander szerződtetésével erősített. Összességében mégis a Lyon az esélyes, mely a hétvégén a Francia Kupa elődöntőjében Marine Johannes 26 pontjával, Helena Ciak 13 pont, 13 lepattanós dupla-duplájával komoly erőt mutatott a Lattes Montpellier ellen.
20 óra 15 perctől a Girona a Schio-t látja vendégül. Az olaszoknak reális esélyük lehet akár a pályaelőnyt jelentő második helyre is. Ugyanakkor a Gironának is nagy a tét, miután a spanyol bajnok az Európa Kupát mindenáron szeretné elérni. Visszatérhettek a csarnokukba, verték a Salamancát a hétvégén és a keretük erőssége alapján lényegesen többre hivatottak lennének tavasszal. A Schio már két bajnokit teljesített a szünet után. Kis pihenőt követően újra pályára lép a bourges-i olimpiai selejtező MVP-je Sandrine Gruda is Gironában. Decemberben óriási csatát láthattunk. Akkor 58-55-re nyertek az olaszok. Mindkét csapat szervezett játékra, kemény védekezésre épít. Várhatóan egy újabb pontszegény, kiélezett csata jön.
A 20 órakor kezdődő Sopron Basket – Dinamo Kurszk találkozót az alábbiakban vezettük fel:

Fotó: Spar Citlift Girona
