Hirdetés
Archivum

A Sopron nyerte a Magyar Kupát



:

:

Hirdetés

A Magyar Kupa körmendi fináléjában a Pécs 2010 gárdája nem tudta megismételni az elmúlt hetekben nyújtott kiváló kosárlabdáját. A Sopron pedig a két együttes 8 nappal ezelõtti találkozójához képest harciasabban, motiváltabban játszott és a kulcspillanatokban nem hibáztak Székely Norbert tanítványai, így megérdemelten hódították el a Magyar Kupát.

A szombati nap halvány látogatottságával ellentétben, vasárnap többen voltak kíváncsiak Körmenden a Magyar Kupa találkozóira. A kilátogató szurkolóknak nem kellett csalódniuk, a harmadik helyért zajló találkozó hosszabbításba torkollott, ahol a Gyõr 89-87 arányban gyõzött és ezzel megszerezte története elsõ felnõtt érmét. Érdekes találkozó volt, mert a Zalaegerszeg szinte nyert helyzetbõl engedte ki a gyõzelmet a kezébõl.

A Magyar Kupa döntõjében pedig a legnagyobb hazai rangadóra került sor a Sopron és a Pécs között. Elõzetesen a Pécs tûnt favoritnak. Zeljko Djokic tanítványai remek formát mutattak az utóbbi idõben és még a szombati elõdöntõ alapján is arra lehetett következtetni, hogy ismét azzal az ellenállhatatlan játékkal rukkolnak elõ, mint az EuroLiga utolsó fordulóiban és a bajnoki alapszakasz véghajrájában.

Az elsõ percekben azonban már látszódott, hogy ez most nem az a Pécs lesz. A Sopron határozottabban kezdett, érvényesítették a palánk alatti fölényüket és nem engedték, hogy Iványiék felvegyék azt a nagy ritmust, ami az utóbbi hetek sikereinek alapját adta. Az elsõ negyed felénél 17-8-ra vezetett a Sopron, sõt labdájuk volt a 10 pont feletti elõnyhöz is. Az elsõ játékrész végjátékában Fegyverneky vezetésével a Pécs 4 pontra zárkózott fel.

A második negyed eleje megint a Soproné volt és a 13. percben 27-17-nél elérte a 10 pontot a különbség a két gárda között. Továbbra is a palánk alatti játékot erõltette Székely Norbert együttese, míg a Pécs támadásban rengeteget hibázott. Pedig megvoltak a helyzeteik a baranyaiaknak, de jellemzõ volt hogy ami a Sopron vagy a Gyõr elleni hazai találkozóikon behullott, az most mind kifelé jött a gyûrûbõl. A Sopron már-már biztos pozícióban érezhette magát, amikor Marissa Coleman egy szerencsétlen leérkezés után a lábához kapott. Az amerikai légiós már nem is tudott visszajönni, alapjaiban megváltoztatva Székely Norbert variációs lehetõségeit.

A második negyed végjátékában a két kispad megtalálta a játékvezetõket, emiatt paprikásabbá vált a hangulat, de összességében a játék menetében nem követezett be nagy változás. A Sopron kisebb meglepetésre Coleman kiesése, és Horti illetve Krivacevic 3-3 személyi hibája ellenére uralta a találkozót, talán ez mutatja legjobban, hogy fejben egészen más állapotban volt a keret, mint az alapszakasz utolsó meccsén. A szünetben 35-29-re vezetettek Krivacevicék. A statisztikát szemlélve érdekesség, hogy a pécsiek 29 pontjából 27-et a kezdõ dobott. A pécsi pad semmit sem tudott hozzátenni, pedig az elmúlt hetekben ez is jellemzõ volt, hogy tudásának megfelelõen mindenki kivette a részét a csapat teljesítményébõl és sikereibõl.

A harmadik negyedben ritmust váltottak a csapatok és olyan ütemben játszottak, amely még a nõi kosárlabdához kevésbe szokott helyi közönséget is magával ragadta. A két tábor pedig remek hangulatot varázsolt a lelátókra. A nagy iram a Pécsnek kedvezett, így percek alatt 37-34-re zárkóztak fel, sõt a baranyaiaknak kétszer is labdájuk volt, hogy 1 pont legyen a differencia, de nem éltek vele. Ennek csak késõbb lett nagy jelentõsége, amikor Holt és Krivacevic vezérletével 50-40-nél újra 10 pontos elõnyre tett szert a zöld-sárga együttes.

Az utolsó szakasz 56-46-ról indult. Ekkor ismét jól kezdett a Sopron, 60-46-ra megléptek, de a Pécs nem adta fel. Miért is tette volna? A végig magas hõfokon kosárlabdázó Iványi és Fegyverneky is megvillant egy-egy parádés hármassal, illetve ami fontos, hogy nagy riválisával ellentétben a fehér mezesek pontosan büntetõztek. Az utolsó 3 percnek 66-60-as állásról futottak neki a felek. Ekkor már úgy tûnt, hogy a pécsiek nem tudnak jobban felzárkózni, miután három támadást is pontatlan befejezéssel zártak. 68-60-nál azonban Griffin 2+1-es megoldása és Quigley büntetõvel 68-65-ra jött fel a címvédõ 49 másodperccel a lefújás elõtt. Az utolsó támadásokban azonban a Sopron volt a higgadtabb, Holt elképesztõ triplájával újra meglépett a trónkövetelõ és végül 73-68-ra nyert is.

Összességében elmondható, hogy az a csapat, amelyik 31 pontos verés után talpra állt és elbírta egy Coleman szintû légiós sérülését is, megérdemelten emelhette magasba a trófeát. A Pécs pedig az elmúlt hetek remek teljesítménye után, kicsit megtorpanni látszott ezen a délutánon, de alapszakaszgyõztesként még mindig lépéselõnyben várhatja a bajnoki végjátékot.

Az All Star ötöst Honti, Fegyverneky, Quigley, Krivacevic és Page alkotja, míg a legértéksebb játékos (MVP) pedig Krivacevic Tijana lett.
 

Eredmény

MKB-EUROLEASING SOPRON–PÉCS 2010 73–67 (19–15, 16–14, 21–17, 17–21)

3.helyért
SEAT Lami-Véd Gyõr–ZTE NKK 89–87 (14–24, 18–16, 30–20, 19–21, 8–6) – h.u.

Hirdetés