Hirdetés
Magyarország

A Sopronnal vív negyeddöntőt a Magyar Kupában a TFSE-MTK



:

:

Fotó: TFSE-MTK

Hirdetés

Kedden a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségében (MKOSZ) megtartották a 2022-es Killik László Női Magyar Kupa sorsolását. A miskolci DVTK Arénába február 18. és 20. Között megrendezésre kerülő nyolcas döntő alkalmával a legjobb négy közé jutásért a TFSE-MTK a címvédő Sopron Basket csapatával mérkőzik.

“Nyilván jobban örült volna az ember egy könnyebb ellenfélnek, de a csapattal együtt néztük a sorsolást az edzés után és csapatkapitányunk azt mondta: megverjük a Sopront! Örülök annak, hogy ilyen reakciót és hozzáállást tapasztaltam.” – mondta a sorsolást követően a lapunknak Magyar Bianka, a TFSE-MTK vezetőedzője.

Fotó: Rébay Viktor

Harmadik élvonalbeli évében a harmadik Magyar Kupájára készül a TFSE-MTK. A két gárda már találkozott egymással a sorozatban, még 2020-ban az elődöntőben. Akkor a 31 pontos Chanise Jenkins vezetésével az előzetes várakozásokat felülmúlóan tartotta magát a TFSE és mindössze 99-90-re maradt alul.

“Én is azt tudom mondani, hogy egyszer mindenkit meg lehet verni. Ilyen szempontból örülök annak, hogy mi játsszuk a nyitó mérkőzést, tehát nem egy megszokott időpontban találkozunk. Ez lesz a harmadik évünk a Magyar Kupában. Először a PEAC-ot kaptuk és egy nagyon jó mérkőzésen győztük le őket és jutottunk a legjobb négy közé. Tavaly és idén bajnokesélyes csapatok az ellenfeleink a negyeddöntőben. Tavaly a Szekszárddal játszottunk és hosszabbításban kaptunk ki, ezzel is bizonyítva, hogy a kupa egy kicsit mindig más.” – tette hozzá Magyar Bianka.

Január elején a két csapat soproni mérkőzésén 88-55-re nyertek a soproniak.

“Minél nagyobb a kihívás, annál nagyobb a csapatunkban a bizonyítási vágy. Legutóbb nem tudtunk teljes kerettel kiállni a Sopron ellen. Februárban remélem, hogy egy teljesebb felállásban szerepelhetünk.” – hangsúlyozta a TFSE-MTK vezetőedzője.

“A Magyar Kupára mindig jellemző egy speciális atmoszféra. Minket is sokan el fognak kísérni, biztos vagyok benne, hogy a Sopront is. Ahogy előbb elmondtam: szerintem az egy nagyon jó jel, ahogy a játékosaim reagáltak a sorsolásra. Összességében nem balszerencseként fogjuk fel a sorsolást. Örülünk annak, hogy van még egy lehetőségünk a Sopronnal mérkőzni és megpróbálunk nyerni. Igyekszünk Ilyen oldalról felfogni ezt a mérkőzést.” – összegzett Magyar Bianka.

A TFSE-MTK legközelebb a bajnokágban január 16-án lép pályára, ahol országos televíziós közvetítés mellett a DVTK-t fogadja:

Hirdetés