Hirdetés
Utánpótlás

A sport összeköt – ép és sérült gyerekek együtt kosaraztak



:

:

Hirdetés

A minap adta hírül a Soproni Darazsak Sportakadémia hivatalos honlapja, hogy a serdülő és gyermek együttesük barátságos mérkőzést játszott a Doborjáni Iskola csapatával.

A soproni Doborjáni Iskola sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai, nappali rendszerű általános iskolai és szakiskolai nevelését, oktatását végzi. Az intézmény nevelésfilozófiája (mely IDE KATTINTVA bővebben is elolvasható) arra épül, hogy sérült és ép emberek együttélése megkívánja, hogy elfogadjuk és tényként kezeljük a másságot. A sérültségen, másságon való sajnálkozás helyett egymás és a tanulók megközelítésének, megértésének humánus szempontjait állítják előtérbe.

A sportakadémia és a Doborjáni Iskola kapcsolata messzebbre nyúlik vissza és az előbbiekben idézett elveken alapul. Fontos az ép gyermekek személyiségfejlődése szempontjából, hogy találkozzanak sérült társaikkal. Közös aktivitásokban vegyenek részt, melyre a sport, így a kosárlabda is ideális terep. A Sopron Basket pedig abban tud segíteni, hogy az ép felnőtt társadalom figyelmét is az együttélés elfogadásának irányába fordítja. Decemberben az NKA Universitas PEAC elleni bajnoki rangadón a Doborjáni Iskola diákjai kísérték be a profi csapat tagjait. Erről videót az alábbiakban láthatunk:

Másik oldalról sem szabad elfelejteni, hogy a közös aktivások, mely legyen egy bajnoki találkozó megtekintése vagy barátságos mérkőzések a gyermekek között, ezen eseményeken messze túlmutató élményt adnak. Ráadásul a kosárlabdához más jellegű kötődés is van, hiszen a Doborjáni Iskola csapata a FODISZ (Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny-, és Szabadidősport Szövetsége) által rendezett streetball tornán is részt vett tavaly, melyen a csapatok az ép sportolók küzdelmével megegyező rendszerben mérkőztek meg egymással. Ennek az eseménynek éppen a Novomatic Aréna adott otthont.

A bevezetőben említett közös délután alkalmával is azon volt a hangsúly, hogy egymás oldalán vállvetve küzdjenek a gyermekek.

Edzőmeccset játszottunk serdülő és gyermek csapatunk tagjaival a doborjáni kosár csapatával, melynek az volt a célja, hogy ép és sérült gyerekek együtt kosarazzanak. Nagyon jó hangulatú délután volt, melyen vendégeink is remekül érezték magukat!

-nyilatkozta Iski Zsolt, a sportakadémia edzője.

Hirdetés