Hirdetés
Utánpótlás

A sport segít a szoros időrend megtartásában



:

:

Hirdetés

A sport segít a szoros időrend megtartásában, így a tanulásban is – mondta a PVSK hivatalos honlapjának Schmidt Laura. A klub jó tanuló, jó sportoló sorozatában ezúttal a kadett leány kosárlabdacsapat irányítója mutatkozott be.

Schmidt Laurával egy június végi edzés előtt készült beszélgetés, látszott, alig várja, hogy pályára léphessen – írja a PVSK hivatalos honlapja. A Janus Pannonius Gimnázium kilencedikes tanulója idén csak kémiából és biológiából nem kapott jelest a bizonyítványába, minden más tantárgyból kiválóan teljesített.

Próbálok minden órán odafigyelni, és a lehető legtöbbet már az iskolában megtanulni, hogy otthon már kevés legyen az iskolai feladat. Szerencsére ez jobbára sikerülni szokott. Nagy előny, hogy én a Janus hatosztályos képzésére járok, így nekem nem kellett új iskolát, új közösséget megszoknom, mint más, most kilencedikes csapattársaimnak, nem volt nagy változás az életemben, már megszoktam a középiskolai elvárásokat. Egyébként úgy látom, hogy a szervezés az erősségem: általában már hétvégén megtervezem az egész hetet: amit lehet, megtanulok, és beosztom, hogy mivel mikor kell még foglalkoznom, mikor vannak edzések és mikor van meccs. Szerintem a kosárlabda segít abban, hogy szoros legyen az időbeosztásom, e nélkül biztosan sokkal lustább lennék. Utánpótlásban mindenképpen szeretném folytatni a kosárlabdát, a folytatás majd az akkori lehetőségektől függ. Mindenképpen külföldi egyetemen szeretnék továbbtanulni, örülnék annak, ha ott is folytathatnám a sportot, egy kosárlabda-ösztöndíj például biztosan tetszene.

– foglalta össze Schmidt Laura.

Fotó: Rónási Márton / PVSK.hu

Hirdetés