Hirdetés
Magyarország

A Sportdarázs-SMAFC győzelme az ANB Piros csoportjában



:

:

Hirdetés

Az ANB Piros csoportjában a Sportdarázs-SMAFC a Vasas Akadémia II. csapatát 57-41-re győzte le a sorozat egyetlen hétközi mérkőzésén.

A szoros első negyed után a félidőre 29-22-es előnyre tettek szert a soproniak. A harmadik szakasz kiegyenlített játékot hozott. A 39-33-ról induló negyedik negyedet azonban 18-8-ra nyerte a Sportdarázs-SMAFC és ezzel bebiztosította a sikerét.

A soproni csapatban Szeli Kitti 13 pontot ért el, míg a Vasasnál a 8 pontos Antal Fanni lett a legeredménesebb.

Eredmény

Sportdarázs-SMAFC – Vasas Akadémia II. 57-41 (9-9, 20-13, 10-11, 18-8)

Edzői értékelések (forrás: sopronidarazsak.com)

Giustino Altobelli (vezetőedző, Sportdarázs-SMAFC): Gratulálok a lányoknak! Jól játszottak egy olyan csapat ellen, mely keményen ment minden labdáért, folyamatosan nyomást helyezve ránk. Az első félidőben végig irányítottuk a játékot, de a szünet után kicsit megtört a lendületünk. A csapat fiatal, és ez benne van a játékban. Később szépen visszataláltunk a ritmusunkhoz, a védekezésünk pedig mindvégig stabil volt. Még egyszer, gratulálok a játékosaimnak!

Igor Skocovski (vezetőedző, Vasas Akadémia II.): Gratulálok ellenfelünknek, mely az egész mérkőzésen pontosabban játszott, és támadásban megvalósította, amit szeretett volna. Mi nem tudtuk megtalálni azokat az üres helyzeteket, szituációkat, melyekből pontot tudtunk volna dobni, és ez el is döntötte a mérkőzést!

Fotó: Soproni Darazsak Akadémia

Hirdetés