Hirdetés
Magyarország

A Szekszárdnál és a PEAC-nál minden koronavírus teszt negatív lett



:

:

Hirdetés

Szombaton 18 órától rendezik az Atomerőmű KSC Szekszárd és a PEAC-Pécs összecsapását a hazai élvonal nyitó fordulójában. Mindkét klub arról adott tájékoztatást, hogy az MKOSZ vírushelyzetre vonatkozó előírásai alapján elvégzett koronavírus-teszt eredménye az egész csapatnak negatív lett, így minden akadály elhárult a mérkőzés megrendezése elől.

Örömmel értesültünk a teszt eredményeiről, hiszen egyrészt így teljes csapattal rajtolhatunk, másrészt bizonyításra került, hogy klubunk betartja az előírásokat, vigyáz a játékosokra, s az általunk gondosan megtervezett szabályrendszer működik. Várjuk kedves szurkolóinkat a mérkőzésre, amelynek rendezési előírásairól már olvashattatok honlapunkon.

– nyilatkozta Szabó Gergő, az Atomerőmű KSC Szekszárd ügyvezetője a klub Facebook oldalán megjelent közleményben.

A PEAC-Pécs pedig az alábbi tájékoztatást adta Facebook oldalán: “szerdán a PEAC-PÉCS játékosai és szakmai stábja koronavírus tesztelésen vett részt. Az eredmény minden érintett esetében negatív eredményt hozott.”

Fotó: Jantner Zsolt / Atomerőmű KSC Szekszárd

Hirdetés