Hirdetés
Magyarország

A TFSE az első elődöntős a Magyar Kupában



:

:

Hirdetés

A TFSE jutott elsőként a 2020-as Killik László Női K&H Magyar Kupa elődöntőjébe. Magyar Bianka együttese a negyeddöntőben 82-78-ra verte a PEAC-Pécs gárdáját.

Az első negyedben fej-fej mellett váltott vezetéssel haladtak a csapatok: két-három pontnál nagyobb különbség egyik oldalra sem alakult ki. Maegan Conwright vezetésével a játékrész hajrájában került kisebb lépéselőnybe a PEAC. Az amerikai légiós egymaga 12 egységig jutott, amikor a hazaiak 25-22-re vezettek. A 8 pontos Chanise Jenkins volt a legeredményesebb fővárosiaknál. A második negyedben is hasonlóan alakult a játék képe. Kifejezetten pontgazdag, jó ritmusú találkozót láthattunk. A játékrész közepén Chanise Jenkins sérülése miatt állt a játék. A félidőig a TFSE akkori legeredményesebbje nem is térhetett vissza a pályára. A nagyszünethez érkezve Sánta Petra utolsó másodperces találata 47-45-ös vezetést hozott a pécsieknek.

Fotó: MKOSZ

A félidei statisztikán azt láthattuk, hogy a PEAC a 27 mezőnykísérletéből 16-ot értékesített. Ugyanakkor a 10 eladott labda miatt nagyobb előny kialakítására nem volt módja. A TF-nél a 32 mezőnykísérletből lett 16 sikeres.  A harmadik negyed elején két gyors találattal 51-45-re elléptek a pécsiek, de erre Magyar Bianka együttese 9-1-es futással válaszolt. 54-52-nél már Meszlényi Róbert időkérése miatt állt a játék. A TFSE őrizte előnyét, ráadásul a PEAC-nál Taisiia Udodenko orrsérülésével is meg kellett küzdeni. Végül 58-55 után egy 9-2-es sorozattal 67-57-re ellépett a negyed végére a TFSE. A záró szakaszban stabilan menedzselte 10 pont környéki előnyét a fővárosi gárda. A PEAC-nak 76-74-nél akadt egy felzárkózása. Fordítani nem viszont tudott. Innen újra elszakadz 81-74-re a TFSE és nem engedte ki a sikert a kezéből.

Eredmény

TFSE-MTK – PEAC-Pécs 82-78 (22-25, 23-22, 22-10, 15-21)

Legjobb dobók

TFSE-MTK: Alisia Jenkins 34/3, Chanise Jenkins 15/9, Bernáth Réka 14.

PEAC-Pécs:  Maegan Conwright 27/6, Cierra Bravard 15/3, Taisiia Udodenko 12/6.

Statisztika

Hirdetés