Hirdetés
Archivum

A TFSE is veretlen két nap után az egyetemi négyes döntõben



:

:

Hirdetés

A címvédõ TF remek kezdése után a második negyedben még feljött a Szeged a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság nõi négyes döntõje második napjának második meccsén. A második félidõt azonban egyértelmûen irányítva a TF magabiztos gyõzelmet aratott. A keddi záró napon a két fõvárosi csapat, a TF és a Közgáz között dõl el a bajnoki cím sorsa.

Írta: Botár László

Karlócai Julianna triplájára Radócz Fanni révén még feleltek a szegediek, ám ezt követõen a címvédõ ügyes, szellemes játékkal egy 8-0-s rohammal ellépett. Földi Alexandra, a szegediek szakvezetõje nem egészen 3 perc elteltével kénytelen volt idõt kérni. Rendezte is csapata sorait, a triplát és labdát szerzõ Vári Zita vezérletével közelített a Szeged, s ekkor Magyar Bianka, a TF edzõje kért idõt. Ez is hatékony volt, Karlócai és a triplát dobó Miháczi Diána jóvoltából egy 9-0-lal 10 pont fölé növelte elõnyét a címvédõ.

A második etapot kapkodva kezdte a TF, Radócz villanásaival maradt versenyben a Szeged. A fõvárosiakat Varga Barbara szerencsés kosara lendítette át a kisebb holtponton. Állandósult a 10 pont körüli TF-vezetés. A szakasz közepén a szegedi zóna megzavarta a címvédõt, Vári vezérletével egy 8-1-gyel 4 pontra feljött a Szeged. A félidõ hajrájában Kováts Gabriella egy látványos dupla formájában szerzett hosszú idõ után mezõnykosarat a TF. A magára találó Szeged azonban Burján Bianka a félidõ végét jelzõ dudaszó pillanatában dobott bravúros-szerencsés kosarával 3 pontra feljött szünetre.

A másodk félidõ elején egymás hibáiból éltek a felek, az elsõ 4 percben Németh Alma dobott egy duplát és 2 büntetõt. 4 és fél perc elteltével Boros Eszter betörésébõl szerezte a szünet utáni elsõ pontjait a Szeged. A jól játszó Radócz veszítette el egy pillanatra az önkontrollt, s könyökölt vissza Némethnek sportszerûtlen hibáért. A címvédõt ekkor a vállaira vevõ Németh, valamint Varga találataival 10 pont fölé nõtt a TF elõnye a támadásban “megálló” csongrádi lányok ellen. A szakasz hajrájában Radócz ugyan betalált, de erre Kováts révén triplával felelt a TF, amely 13 pontos elõnnyel várhatta a záró 10 percet.

Ebben Németh és Varga jóvoltából tartotta 10 és 15 pont közötti elõnyét a TFSE, a szegedieknél Radócz magára maradt a pontszerzésben. A hajrára a szegediek belefáradtak ellenfelük üldözésébe, így végül sima fõvárosi siker született.

Eredmény

Szegedi RSC – TFSE 47-70 (13-24, 19-11, 6-16, 9-19)
Budapest, Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, döntõ, 50 nézõ. V.: Bagi, Kruk, Nagy-Pál

Pontszerzõk
Szeged: BOROS 8, Kálló 4, Burján 4, Vári 10/3, RADÓCZ 16. Cs.: Karlócai Zs.3, Fodor F., Kurityák 2. Edzõ: Földi Alexandra.
TFSE: MIHÁCZI 7/3, Herman 2, KARLÓCAI J. 13/3, VARGA B. 19, NÉMETH A. 19. Cs.: Kováts G. 5/3, Agic 3/3, Szeli 2, Czivinger, Fábián. Edzõ: Magyar Bianka.

Nyilatkozatok
Földi Alexandra: – Nagyon rossz kezdés után a második negyedben igazi csapatjátékot játszva, azt nyolc ponttal megnyerve szorossá tettük a meccset. A második félidõre elfáradtunk, sem a támadójátékunk, sem pedig védekezésben a lepattanóknál a kizárás nem mûködött, kedden megpróbálunk javítani.
Magyar Bianka: – Nehezen lendültünk játékba, de a lányoknak helyén volt az eszük és a szívük, így remek második félidõ profukálva nyertünk. Még egy meccsünk van hátra, szeretnénk gyõzelemmel zárni a tornát.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univ_ply_16

Hirdetés