Hirdetés
Magyarország

A TFSE-MTK csapatához látogat a Győr



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Szombaton 18 órától az UNI-Győr – MÉLY-ÚT a TFSE-MTK otthonában lép pályára. Iványi Dalma, vezetőedzőt kérdeztük a sepsiszentgyörgyi Európa Kupa mérkőzés tapasztalatairól és a várakozásairól.

Október 30., szombat
18:00 TFSE-MTK – UNI Győr MÉLY-ÚT
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
Játékvezetők: Farkas Gábor, Varga-Záray Katalin, dr. Németh Patrik (Sarkadi-Nagy Ágnes)

Az UNI-Győr – MÉLY-ÚT szerdán 70-65-ös vereséget szenvedett a Sepsi-SIC otthonában. Egy hosszú, problémás utazás után érkezett meg a mérkőzés helyszínére a győri együttes. Minden nehézség ellenére jól tartotta magát a csapat. Iványi Dalmának felvetettük, hogy talán többet is adott a mérkőzés, mint amit előzetesen a körülmények ígértek. Igaz, vegyesek az érzések, hiszen a bravúr nem sikerült.

“Két nap távlatából ez az én érzésem is. Voltak pozitívumok és amilyen körülmények, utazás után megérkeztünk, nagyot küzdött a csapat. Sok előrelépés látszott az összképben. Védekezésben és támadásban is sok dolgot megcsináltunk, amit szerettünk volna. Ilyenkor bosszantó a vereség, mert megint egy-két saját hiba miatt következett be. Kihagyott ziccerek jellemeztek minket egész mérkőzés során. Hiába nyertük meg a lepattanóharcot elég sokkal, de a kulcspillanatokban nem szedtük le őket és abból kaptunk kosarat második esélyből. Rossz döntéseket hoztunk, megint nem vállaltuk el azokat a dobásokat, amiket el kellett volna. Ez egy kicsit idegesíti az embert és szomorú, hogy hiába küzdöttünk, tettünk bele rengeteget, ezek miatt a figyelmetlenségek miatt megint vereség lett. Arra kell építeni, hogy lépegetünk előre és tovább kell menni ezen az úton.” – mondta Iványi Dalma.

A Győr a Szekszárd elleni bajnoki rangadón elveszítette Weninger Virágot. A kanadai irányító Shay Colley pedig második mérkőzését vívta szerdán a csapat színeiben.

“Kicsit szarkasztikusan mondva, a csapat hozzászokott, hogy vannak újabb és újabb hiányzók. Shey esetében látszik, hogy egyre jobban illeszkedik be. Nagy energiákat tud hozzátenni védekezésben és támadásban. Bízom benne, hogy a beépülése napról napra jobb lesz és többet tud hozzátenni a játékhoz. Látszik, hogy rutinos és tapasztalt játékos, így bízom benne, hogy ez a folyamat is folytatódni fog.” – mondta a keretben bekövetkezett változásokról a győriek szakvezetője.

Fotó: FIBA.Basketball

A szerdai összecsapáson 21 eladott labdája volt a Győrnek. Iványi Dalmát arról is kérdeztük, hogy a válogatott szünetig hátralévő rövid időben ezen lehet-e változtatni.

“Remélem, hogy lehet. Sok eladott labda sajnos abból adódott, hogy nem jó helyzetkiválasztásunk volt. Amikor dobni kellett volna, akkor is a passzt kerestük és ebből jöttek az eladott labdák. Alapvetően koncentráció kérdés és bízom benne, hogy ezen már a szombati mérkőzésen tudunk javítani.” – fogalmazott az UNI-Győr – MÉLY-ÚT vezetőedzője, aki a TFSE-MTK elleni találkozóval kapcsolatban így foglalta össze a várakozásait:

“Nagyon kemény mérkőzést várok. Elsősorban azért, mert nehéz megtartani a csapat önbizalmát a folyamatos vereségek mellett. Ez lesz a legnagyobb feladatunk, hogy ugyanolyan magabiztosan és nagy lendülettel, energiával tudjunk dolgozni az egész mérkőzésen, mint ha győztes meccsek lettek volna mögöttünk. Fontos lesz a védekezés. A TF szereti a szabadjátékot, sokszor megbontásokkal dolgoznak. A saját pályájukon még veszélyesebbek, mint idegenben. Folytatni kell azt a játékot, amit mutattunk szerdán is. Agresszív, kemény védekezéssel 40 percen keresztül. Gyors támadásokat szeretnénk vezetni. A koncentrációnak eggyel magasabb szinten kell lennie egész meccsen, mint volt az elmúlt időben. Ezeket az apró dolgokat kell értékelni és hangsúlyt fektetni rá. Akkor rendben lesz a játékunk.” – összegzett Iványi Dalma.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés