A TFSE-MTK ellen folytatja a Csata a válogatott szünet után
:
:

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata
Vasárnap 18 óra 15 perctől a Ludovika-FCSM Csata a TFSE-MTK-t fogadja. A klub videós összeállításában Tursics Krisztián vezetőedző nyilatkozott az elmúlt időszakról és a várakozásairól.
A Ludovika-FCSM Csata vezetőedzőjét az Eb-selejtezőkről is kérdezték.
“Egy kicsit nagyobb szerencsével, jobb dobóformával, jobb lepattanózással megnyerhettük volna a spanyolok elleni mérkőzést. Akkor most úgy beszélhetnénk, hogy nagyon nagy esélyünk van kijutni az Európa-bajnokságra. Így viszont az izlandi 50 pontos siker ellenére nehéz helyzetbe van a válogatott. Én beleláttam az egész meccsbe, hogy meg tudjuk verni a spanyol válogatottat. Egy nagyon picin elcsúsztunk és az a rutin kijött, ami megvan az ellenfélnél évek óta. Momentumoknál, kulcsszituációknál megremegett a csapat.” -fogalmazott Tursics Krisztián, aki a Csata két válogatott játékosáról Horváth Bernadettről és Lelik Rékáról is beszélt.
“Annak külön örülök, hogy a két saját játékosunk kiválóan teljesített és jól hozzá tudtak járulni a csapat egy sikeréhez, jó játékához. Ez szintlépés a klubunk részéről.” – fogalmazott, mielőtt rátért volna a fejlődési lehetőségekre. “Mindig azt szoktam mondani, hogy napestig lehet fejlődni bizonyos játékelemekben, szegmensekben. Ehhez nagyobb célokat kell kitűzni és átalakított játékoskeretre lesz szükség. Van még bennük tartalék. Szépen lépegetünk előre és bízom benne: a következő válogatott mérkőzésen még nagyobb szerepet tudnak kapni és jobban tudnak kosárlabdázni.”
A válogatott szünetben is törekedett minőségi munkára a Csata.
“Próbáltuk a nem túl jó helyzetből kihozni a maximumot. Kaptak olyan fiatalok lehetőséget feljönni a felnőtt csapat edzésére, akik eddig még nem. Próbáltuk feltölteni a létszámot, hogy a lehetőségekhez képest minőségi munkát végezhessünk. Természetesen nem maradtak el az egyéni munkák sem, a mezőnyökkel és a centerekkel is dolgoztunk. Amikor meg tudtuk oldani, hogy voltunk 10-en az edzésen, akkor igyekeztünk fejleszteni a taktikai repertoárunkat.” – mondta Tursics Krisztián, aki arra is kitért, hogy szükséges-e újrahangolni a csapatot a szünet után.
“Egész évben próbáljuk hangolni, mert mindig vannak hiányosságok, problémák, amiket igyekszünk javítani. Most is így leszünk ezzel. Meglátjuk, hogy milyen szerkezetben, hogyan léphetünk pályára. Megpróbáljuk a maximumot kihozni a vasárnapi mérkőzésen.” – fogalmazott a Csata a vezetőedzője, majd rátért a TFSE-MTK elleni összecsapásra.
“Nehéz megmondani milyen erőt képviselnek, mert kiszállt a csapatból két 20 pontos játékos. Ha egyről beszélnénk, azt is nehéz pótolni. Így, hogy kettő meghatározó játékos csapatot váltott, ez minden klub életében nehéz szituáció. Látható, hogy ahhoz képest, ahogy elkezdték a szezont, egy légióst cseréltek. Nem úgy kezdték a szezont, ahogy az előzőt. Ott voltak bravúrgyőzelmek, extra eredmények. Ezek most eddig elmaradtak, de nem azt jelenti, hogy gyenge az ellenfelünk. Egy speciális, erős játékerőt képviselnek. Megvan az erősségük. Irányítóposzton az a Jenkins játszik, aki évek óta itt van a bajokságban. Tapasztalt, ismeri az egész mezőnyt. Olyan magyar játékos is szerepel, mint Theodoreán Alexandra, aki Európa Kupás csapatból érkezett nem kis tapasztalattal. Van nem kevés fegyverük, igyekszünk belőlük felkészülni.” – összegzett Tursics Krisztián.

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata
