Hirdetés
Magyarország

A TFSE-MTK-tól egy WNBA csapat kispadjáig



:

:

Hirdetés

A TFSE-MTK élvonalbeli kosárlabdacsapatának meghatározó játékosa, Chanise „Trixy” Jenkins a Connencticut Sun másodedzőjeként folytatja a jövőben. A kiváló légiós 3 szezonon át volt alappillére együttesnek, tudását pedig nem csak a pályán kamatoztatta, hanem egyfajta mentorként is a csapat edzései, mindennapjai során – adta hírül a TFSE-MTK honlapja.

Trixy a 2020/21-es idénytől csapatkapitánnyá lépett elő. 2019-es debütálása óta 69 mérkőzésen öltötte magára a TFSE-MTK mezét, összesen 1120 pontig jutott (16.2 / meccs).

Távozása kapcsán a csapat szakmai vezetője, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora, Sterbenz Tamás így nyilatkozott:

Csapatkapitányunk egyedülálló lehetőséget kapott a tengerentúlról. Ahogyan ő fogalmazott: „élete vágya volt, hogy egy WNBA csapatnál dolgozhasson” – ez most megadatott neki, mi pedig azon túl, hogy büszkék vagyunk rá, támogatjuk abban, hogy megvalósíthassa az álmát. Nagy szó és jó visszajelzés, hogy a TFSE csapata delegálhat egy szakembert a világ legmagasabban jegyzett női kosárlabdabajnokságába. Annak mindig örülünk, ha egyetemünkről valaki az edzői pályára kerül. Reményeink szerint a kapcsolat segítheti a hallgatóinkat és egy napon újra találkozunk majd Trixyvel!

A rájátszás utolsó körében így nem számolhat a TFSE-MTK a játékossal, emiatt pedig egy fokkal keményebb diónak ígérkezik a Ludovika-FCSM Csata elleni 7. helyért vívott párharc – fogalmaz a klub honlapja, mely hozzáteszi: azonban, ha jól megvizsgáljuk az elmúlt éveket, visszaemlékezhetünk a tavalyi rájátszásra, ahol pont légiósait mellőzve tudott a TFSE-MTK meglepetésszerű győzelmet szerezni a Csata otthonában.

Trixy nálunk töltött évei számos feledhetetlen emléket hordoztak magukkal. Nem lehet kifejezetten egy megmozdulást vagy mérkőzést kiemelni, mivel élvonalbeli tagságunkkal gyakorlatilag egybefonódott a 13-as mezszám és a Jenkins név.

Együtt éltük meg a debütálást az NBI/A-ban, a megannyi meglepetést hordozó első évet, a 2020-as álomszereplést a Magyar Kupában, a hirtelen mindent elsöprő koronavírus járványt, a második – immáron teljes szezont, az első rájátszást és a most záruló harmadik évadot is.

Chanise Trixy Jenkins hiányzó láncszem lesz még egy darabig a TFSE-MTK-ban, az viszont biztos, hogy mindenki tanult tőle valami hasznosat, amit a karrierje során tovább tud vinni magával. A Connecticut Sun-nál adódó lehetőségéhez gratulálunk és sok sikert kívánunk az ottani munkájához!

– zárja sorait a TFSE-MTK közleménye.

 

Hirdetés