Hirdetés
Magyarország

A TFSE ötödik győzelme



:

:

Hirdetés

A TFSE-MTK a 10. forduló szombati játéknapján 81-60-ra legyőzte a Vasas Akadémiát, ezzel az újonc immár 5. sikerét ünnepelhette.

Fordulatos negyed vezette fel a találkozót. Kezdetben a TFSE került lépéselőnybe, 12-6-ra is vezetett a házigazda. Ezt követően azonban 8-0-val fordított a Vasas. Az első negyed végén 22-21-nél mégis Magyar Bianka együttese járt előrébb. A második szakaszban hét percen át nem szerzett mezőnykosarat a Vasas. Mindössze két büntetővel gyarapította a pontjai számát, miközben a TFSE 34-23-ra módosította az állást. A félidőben pedig 39-30 állt az eredményjelzőn. Alisia Jenkins és Bernáth Réka járt 9-9 pontnál hazai oldalon. A Vasasnál pedig Brianna Fraser neve mellett szerepelt 9 egység.

Fotó: kosarsport.hu

A harmadik negyedben 46-35-ig jellemzően 9-11 pont között őrizte előnyét a TFSE. Ezt követően azonban a Vasas kapott el egy jobb sorozatot támadásban. Amikor Böröndy Vivien triplája célt ért, 46-42-nél teljesen nyílt lett a mérkőzés. A kisebb hazai kosárcsendet Süle Krisztina hárompontosa törte meg, majd a negyed végére visszaállította jelentősebb előnyét a TFSE. Az 57-48-ról induló záró szakaszban négy perc alatt egy újabb 9-2-es szériát láthattunk hazai részről, 66-50 után már nem volt kérdés a győztes kiléte. A TFSE ponterős játékkal zárta le a meccset és aratott végül 81-60-as sikert.

Eredmény

TFSE-MTK – Vasas Basket 81-60 (22-21, 17-9, 18-18, 24-12)

Legjobb dobók

TFSE-MTK: Alisia Jenkins 20/3, Chanise Jenkins 13/3, Bernáth Réka 12/6.

Vasas Basket: Brianna Fraser 11, Taylor Murray 8, Böröndy Vivien 8/3.

Statisztika

Hirdetés