A válogatott szünet után hét meccs jön az Euroligában
:
:
Bár a Sopron Basket és az Arka Gdynia összecsapását majd csütörtökön rendezik a női kosárlabda Euroligában, de a másik hét találkozót szerdán lejátsszák az 5. fordulóból. Érdemes lesz figyelni a legrangosabb európai kupasorozatot. Sok érdekes párosítás szerepel a programban.
Az A-csoportban Yvonne Turner csapata a Nagyezsda Orenburg az USK Praha vendége lesz. Részletes beharangozóval készültünk a két 3/1-es mutatóval álló gárda csatájára. Nehéz meghatározni az erőviszonyokat, de az nem lehet kérdés, hogy a szoros eredményhez többet kell mutatniuk Turneréknek, mint múlt héten Jekatyerinburg ellen. A címvédő jekatyerinburgi gárda a magabiztos győzelem reményében léphet pályára Rigában. Immár Jonquel Jones játékengedélyét is kikérték, így tovább erősödtek a variációs lehetőségeik.
Nagy a tét a Reyer Venezia és a Castors Braine között. A két 1/3-as mutatóval rendelkező gárda közül a győztes még reménykedhet a negyeddöntőben, a vesztes viszont jelentős lépéshátrányba kerül. A Bourges és a Cukurova 2/2-es mutatóval rendelkezik. Mindkét gárda kerete változott a szünetben. A törökök a három új igazolás ellenére bajnoki rangadót veszítettek a Fener-rel szemben. A Bourges várja favoritként a találkozójukat.
A B-csoportban, a Sopron Basket nyolcasában a Fenerbahce és a Schio párharca emelkedik ki. Két 3/1-es mutatóval rendelkező alakulat méri össze az erejét. A törökök a soproni vereség mellett a Gironát, a Kurszkot és a Gdyniát verték. A lengyeleket a Schio is felülmúlta, míg az elmúlt két fordulóban az olasz bajnok a két francia csoportriválisa felett diadalmaskodott. A Schio a győztes meccsein 65 ponton vagy az alatt tartotta kihívóit. A Fener szintén extra védekezésre épít, így igazán pikáns rangadó lesz.
Amikor azonos nemzetbeliek mérik össze az erejüket a nemzetközi porondon, az mindig óriási presztízscsata. Ezúttal ráadásul a tavalyi francia döntő párosítása ismétlődik meg a Lyon és a Lattes Montpellier között. A bajnokságban a Lattes Montpellier már legyőzte egyszer riválisát. Nagyon várt párosítás a Girona és a Kurszk derbije. Roberto Iniguez visszatér az általa egykoron spanyol bajnoki címre vezetett csapat otthonába. A Kurszkot rengeteg sérülés hátráltatta, de immár új igazolással Jessica Breland személyében és a gyógyulófélben lévő Astou Ndour-ral ütőképes gárdát alkothatnak később. A Gironát láttuk a Sopron ellen. Nekik fájó volt, hogy a szünet előtt Gdyniában kikaptak, de most javítanának.
Menetrend
A-csoport
18:00 Reyer Venezia – Castors Braine
18:30 TTT Riga – UMMC Jekatyerinburg
19:00 USK Praha – Nagyezsda Orenburg
20:00 Tango Bourges Basket – Cukurova
B-csoport
17:30 Fenerbahce – Famila Schio
18:00 Lattes Montpellier – Lyon
20:15 Spar Citylift Girona – Dinamo Kurszk