:
:
A Vasas Akadémia a Nemzeti Leány Junior Bajnokság második elõdöntõjében 94-88-ra legyõzte a KSC Szekszárd együttesét. Ez azt jelenti, hogy a vasárnap 15 órakor kezdõdõ finálé alkalmával a BEAC-Csata és a Vasas Akadémia méri össze az erejét.
Fotó: BEAC/Girgász Péter
Pontgazdag játékot hozott az elsõ negyed, mely során 20-10-nél már kétszer annyi pontja volt a Vasasnak, mint a Szekszárdnak. Ezt követõen azonban gyorsan megfelezte hátrányát a szekszárdi csapat és így az elsõ szakasz végén 28-23-as állást rögzíthettünk. A második negyedben is folytatódott a jobb szekszárdi sorozat, 30-30-nál már egyenlõ volt az állás, majd 37-32-re is vezetett Szabó Noémi csapata. Ezt követõen rendezte a sorait a Vasas. A félidõig már egyik gárda sem tudott nagyobb különbséget kialakítani, a nagyszünetben Bernáth Réka triplája után 49-48-as elõnyt regisztrálhattunk Eördögh Edit együttesénél.
Fotó: BEAC/Girgász Péter
A harmadik negyedet 10-2-es sorozattal kezdte a Vasas, de a Szekszárd gyorsan visszajött a meccsbe. Amikor Gereben Lívia ziccere célt ért, 66-63-nál újra teljesen nyílt volt a mérkõzés. A záró szakasznak 73-70-as Vasas vezetésrõl vágtak neki a csapatok. Ebben a periódusban végig a Vasas járt elõrébb, melynek keretében Bernáth Réka ponterõs játéka mellett a 22 egységig jutó Mérész Beatrix és a 17 pontos Dúl Panka remekelt. A Szekszárdnak Bakos Blanka két szép triplájával, illetve Gereben Lívia és Studer Ági sikeres távoli vállalásaival többször nyílt felzárkózásra lehetõsége. A hajrában azonban 88-84 után a Vasas pontosabb tudott lenni és ezzel kivívta a döntõs szereplés jogát.
Részletes összefoglalónk a játéknapról ITT olvasható
Eredmény
Vasas Akadémia – KSC Szekszárd 94-88 (28-23, 21-25, 24-22, 21-18)
Statisztika
