:
:
A Vasas Akadémia a 10. helyen zárt a 2018/2019-es évadban a hazai élvonalban. Az egyesület hivatalos honlapján a minap jelent meg a visszatekintõ összeállítás az elmúlt szezonra.
Fotó: Vasas Akadémia
Forrás: Vasas SC
Nõi kosárlabdacsapatunk a 10. helyen végzett a mögöttünk hagyott szezonban, gyakorlatilag egyetlen támadás választotta el a nyolc közé jutástól. Az egész mezõny legfiatalabb átlagéletkorú csapata volt a miénk, a játékosok, benne a korosztályos válogatottakkal, sokat fejlõdtek. Földi Attilával, a Vasas Akadémia vezetõedzõjével értékeltük egy kicsit bõvebben a bajnokságot.
Két hét telt el lassan a bajnokság utolsó mérkõzése óta. Most milyen az összkép?
Nagyjából ugyanazt gondolom, mint az utolsó meccsünk után, nem sokat változott a véleményem. A sport nagy igazsága bizonyosodott be esetünkben: lehet magasról nagyot esni és lentrõl is lehet nagyot ugrani. Mi sajnos most a kellemetlenebb véglet voltunk, mert tényleg egy hajszálra álltunk attól, hogy mi legyünk az év meglepetéscsapata. Nem túlzás, egy dobás választott el minket tõle. De nem jött össze, és onnantól nehéz volt a folytatás, mindenkit mélyen érintett, hogy elszalasztottuk a lehetõséget a nyolc közé jutásra. Az alsóházi rájátszás már nagyon nehézkes volt, nem könnyû ilyenkor már a játékosokat motiválni. Próbálkoztunk, igyekeztünk, de ez már nem volt az igazi, a hangulat sem olyan volt, mint azt megelõzõen. Hozzáteszem, nem lett volna papírforma, hogy nyolc között vagyunk, az önmagában meglepetés lett volna. Csak hát a forgatókönyv, az ahogy alakult… Az fájó volt.
A sors úgy hozta, hogy az utolsó fordulóban, a BEAC ellen dõlt el, hogy nem mi, hanem a Cegléd futott be a nyolcadik helyre. Viszont azelõtt is voltak olyan meccsek, amik talán bosszantóan alakultak. Melyiket sajnálod a legjobban?
Sok mérkõzésünk dõlt el amolyan ki-ki végjátékban. Ilyen volt a Csata elleni hazai bajnoki, amelyiken sokkal vezettünk a meccs derekán, ugyanez volt a helyzet a BEAC ellen a végén, de az utolsó hazai meccsünkön is, a ZTE ellen. Azzal a gyõzelemmel is megszerezhettük volna a rájátszást, de úgy kaptunk ki három ponttal, hogy a meccsen 50 százalékkal dobtuk a büntetõket… Ez is egy megmagyarázhatatlan dolog volt, de úgy érzem, tényleg az utolsó meccs tükrözi leghûbben, mi hiányzott nekünk: a végjátékokban és a szoros, nehéz pillanatokban legyen valaki, aki áttol minket ezen. Év közben is ez hiányzott. Nyilván az egyik legjobb játékosunk Dombai Réka volt, aki 16 éves, de éppen a korából adódott, hogy néha õ is elveszett. Nem volt meg a plusz lökés, nem volt egy vezérszereplõ, aki lépett volna, ha muszáj. Ez a játék is sokszor pszichológia: a BEAC elkezdet feljönni, mi elkezdtünk pánikolni, õk vérszemet kaptak, mi kapkodni kezdtünk, ebbõl alakult ki egy nyomasztó helyzet a végére. Némi rutinnal ezt meg lehet majd oldani, éppen ezért most arra kell törekednünk, hogy megtaláljuk azokat a játékosokat, akik ezeket a szituációkat – már ha eljutunk idáig, és abban bízunk, hogy igen – tudják kezelni.
Egy másik megközelítésben: vállaltan a fiatalokat állítottátok a középpontba, így tulajdonképpen ezek a pillanatnyi kudarcok akár benne is lehettek a pakliban, és igazából ezek az õ épülésüket, tapasztalatszerzésüket is gazdagították.
Valóban – és ez nem mentegetõzés – az elsõdleges, kimondott cél itt, a Vasas Akadémiában, hogy neveljünk. Ez volt az elejétõl kezdve a koncepció, nem véletlenül voltunk toronymagasan a legfiatalabb csapat a ligában. Nyilvánvalóan ebben a szezonban rengeteget fejlõdtek a lányok. Ennek bizonyítéka az a sok megkeresés, amely más klubokból érkezik az irányukba, mindez azt jelenti, hogy elértek egy bizonyos szintre, már más, nagyobb klubok is alkalmasnak látják õket a feladatra.
Nyilván egy edzõ ezzel együtt is mindig nyerni szeretne. Kezelni kell a helyzetet, neked ez hogyan megy?
Egyáltalán nem könnyen, hiszen mondhatom magamról, hogy ambiciózus edzõ vagyok, aki nem szeret veszíteni. Nagy boldogságot jelentett volna, ha sikerül bejutni a nyolcba, nehezen éltem meg én is, hogy nem sikerült. De ezeken túl kell lépni, és az, hogy a szerencse nem állt mellénk ezúttal, talán azt is jelenti, hogy még nem érdemeltük meg feltétlenül. Bízom benne, hogy ha ugyanígy folytatjuk a munkát vagy esetleg még jobban, tanulva a hibáinkból, kiérdemeljük a szerencsét is.
Ki volt számodra a pozitív meglepetés ebben a szezonban?
Mindenképp ki kell emelnem Dombai Rékát, mert óriási szerepe volt a csapat fejlõdésében. De talán nem is mondanám ezt meglepetésnek, személy szerint számítottam rá, hogy erre képes lesz. Talán a kiegyensúlyozottsága volt meglepõ, hogy sokáig mérkõzésrõl mérkõzésre hozta a jó teljesítményt, rengeteg ponttal. Más kérdés, hogy amikor a legfontosabb lett volna, az utolsó mérkõzésen akadtak hibái. Fordított volt a helyzet Heljic Sarah esetében, sokáig vártuk, hogy kijöjjön belõle az, amit tud, amire képes, és végül az utolsó mérkõzéseken mutatta meg igazán a tehetségét, ami nekünk akkor nagyon jól jött. Õ például a végén lendült formába. Mindig azt kérem a játékosoktól, hogy az elsõ perctõl az utolsóig küzdjenek, hajtsanak, legyen meg bennük az ösztönös vágy a gyõzelemre, hogy akár az életük árán is nyerjenek. Ebben a tekintetben abszolút Tóth Orsit kell kiemelnem, aki a fiatalok közül leginkább elsajátította ezt a szemléletet, megmondom õszintén, ez a mentalitás áll hozzám a legközelebb. Gyakran éreztem azt a szezonban, hogy ha mindenki így állna hozzá egy meccshez, jobb eredményeink lennének. Nehéz kiemelni mindenesetre, inkább szinteket, lépcsõfokokat lehet lépni, mint ahogy Varga Alíz is megtette például vagy a szintén nagy jövõ elõtt álló Budácsik Dorka, aki a szezon elején keveset játszott. Az biztos, hogy mindenki elõrelépett.
Milyen visszajelzéseket kaptatok a szakmától?
Próbálok finoman fogalmazni: szinte semmilyen visszajelzést nem kaptunk. Pedig kuriózum, amit végzünk, amennyire csak lehet, a fiatalokkal foglalkozunk, hazai nevelésû játékosokkal versenyzünk, rengeteg korosztályos válogatottunk van, ehhez képest mintha néha még mostohagyerekként is lennénk kezelve. Nem várjuk el természetesen, hogy ugrálják körbe a csapatot, de talán több figyelmet érdemelnénk. A bajnoki döntõ televíziós közvetítése alatt többször elhangzott a kommentárokban, hol vannak a fiatal, tehetséges magyar játékosok? Nos, itt nálunk…
Mi történik ezekben a napokban? Edzenek még a lányok?
A csapat legnagyobb része még edz, fõleg a fiatalok, hiszen az NB I/B-s bajnokság még tart, és a csapat nagy része ott is szerepel. De jönnek az idõsebbek is, kicsit fakultatívabb jelleggel, mennek az edzések. A fiatalok miatt – az iskola mellett – június végéig edzünk. Azért sokan kiszállnak majd menetközben, hiszen május végén, június elején kezdõdnek a válogatott összetartások, edzések, és nagyon sok válogatottunk van. De folyik egy nagyon lényeges munka is, amit senki sem lát: építjük a csapatot, ami nagyon nehéz feladat, hiszen nemcsak szakmailag, hanem emberileg is alkalmas játékosokkal szeretnénk bõvíteni a közösségünket. Vannak kiszemeltjeink, tárgyalunk, de még nincs konkrét igazolásunk.
Mi a helyzet az U18-as 3×3-as kosárlabda-válogatottal és az ottani feladatoddal?
Sosem volt nehezebb helyzetem, mint most, ugyanis a szövetség döntése értelmében az 5-5 élvezi a prioritást, hiszen az U18-as Eb-re és az U19-es vb-re utazó korosztály roppant tehetséges, sokra hivatott játékosokból áll. Ez egy stabil 15-18 fõs keret, közülük nem válogathatok, nem lehet átfedés a két szakág között. Ez megnehezíti a helyzetet, de azokkal a lányokkal, akik a rendelkezésre állnak, minden tõlünk telhetõt megteszünk, egy rossz szavam nem lesz rájuk, ebben biztos vagyok. Az augusztusi Európa-bajnokságra selejtezõt rendeznek, ezt kell teljesíteni, de már júliusban lesz U18-as világbajnokság is, a kellemes Mongóliában, egy kellemes csoportban az amerikaiakkal, az oroszokkal, Új-Zélanddal és a lengyelekkel. Kemény lesz.
Forrás: Vasas SC
