Hirdetés
USA

A végjátékához érkezett az Unrivaled



:

:

Hirdetés

Kezdődik az Unrivaled, az új tengerentúli 3×3-as liga rájátszása. Vasárnapról hétfőre virradóra rendezik az elődöntőket, majd egy nappal később a finálét.

Az elődöntőben Lunar Owls (1.) – Vinyl (4.) és Rose (2.) – Laces (3.) párharcok lesznek.

Mielőtt azonban rátérnénk az elődöntőkre. Az alapszakasz hétfői zárását követően kiosztották az egyéni díjakat. Az évad első csapatát Napheesa Collier (Lunar Owls), Chelsea Gray (Rose) és Kayla McBride (Laces) alkotja, a második triót pedig Rhyne Howard (Vinyl), Angel Reese (Rose) és Skylar Diggins-Smith (Lunar Owls).

Az év védője (Unrivaled Defensive Player of the Year) Angel Reese lett, míg az év edzője (Unrivaled Coach of the Year) díjat a Lunar Owls szakvezetője DJ Sackmann kapta.

Hétfőn zárult az alapszakasz és nagy izgalmakat hoztak az utolsó játéknapok. Végül a Vinyl és a Mist azonos mutatóval zárt. Ráadásul a két csapat egymás elleni mérlege is azonos volt, így az döntött, hogy a másik három rájátszásba jutott gárda ellen milyen mérleget értek el. A Vinyl ebben 3 győzelmet és 6 vereséget jegyzett, míg a Mist 2 győzelmet és 7 vereséget.

Vasárnap este az első elődöntőben a Rose (2.) és a Laces (3.) csap össze. A minap robbant a hír, hogy Angel Reese  az elődöntőt kihagyja az utolsó játéknapon összeszedett csuklósérülése miatt. Mellette a Rose csapatából Kahleah Copper is hiányozni fog. A helyüket Naz Hillmon és Natisha Hiedeman veszi át. A Laces csapatából is lesz egy hiányzó, Kate Martin helyére Ariel Atkins kerül. A Laces-nél egyébként Jackie Young betegsége miatt is sok a kérdőjel. A Rose az egyetlen csapat, amelyik legyőzte a Lunar Owls gárdáját az alapszakaszban, de Reese hiányában érdekes lesz figyelni, hogy mennyire tudnak versenyképesek lenni. Ha Young bevethető, akkor Kayla McBride-dal párban kifejezetten jó pozícióba kerülhet a Laces. Természetesen a Rose-t sem kell leírni, hiszen Chelsea Gray extra energiákat hoz nekik.

A másik ágon a Lunar Owls és a Vinyl csatázik. A Luner Owls uralta a mezőnyt, mindössze egy vereségük van. Napheesa Collier pedig azon túl, hogy a liga egyik alapítója, a tökéletes játékos az Unrivaled diktálta kosárlabdára. Akár a sebességét, akár a fizikalitását nézve, kiemelkedik a mezőnyből. Természetesen nem szabad kizárólag egy személyre felfűzni a csapatot, mert Allisha Gray, Skylar Diggins-Smith, Shakira Austin és Courtney Williams legalább ennyire fontos láncszemek a sikerben. Csak akkor tud “egy fecske nyarat csinálni”, ha megvannak a tökéletes társak hozzá. A Vinyl egy jóval hullámzóbb gárda. Az utolsó három meccsüket elveszítették. Rhyne Howard a húzóemberük és Dearica Hamby FIBA 3×3-as tapasztalata is sokat számított év közben. Arike Ogunbowale játéka viszont kérdéses és nélküle meglepetés lenne a győzelmük.

Menetrend

Március 17., hétfő
0:30 Laces – Roses
1:30 Vinly – Lunar Owls

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

Hirdetés