Hirdetés
USA

A WNBA legjobb játékosai 2023-ban – Juhász Dorka berobbant a kosaras elitbe  



:

:

Hirdetés

A női kosárlabda folyamatosan fejlődő területén, a nemrég lezárult 2023-as WNBA szezon a változások és nagy teljesítmények éve volt. Az idény során mindkét parton létrejött egy-egy szupercsapat, a címvédő Las Vegas Aces és az újonnan befutó New York Liberty színeiben. Emellett a liga pedig 40-re emelte a csapatok alapszakaszban játszandó mérkőzéseinek számát és több új szabályt is bevezettek. 

pixabay

Ami pedig a játékosokat illeti, nagyon sok új tehetség érkezett a ligába, többek közt olyanok mint Juhász Dorka is, aki a már megszokott nagy nevek mellett, mint például Breanna Stewart, A’ja Wilson és Jonquel Jones, elég szépen tudott alakítani a szezon alatt.

Ebben a cikkben vendégszakértőnk, Kollár Aladár segítségével, felsoroljuk a 2023-as WNBA idény legjobb játékosait, beleértve az újoncokat is és rátekintünk Juhász Dorka WNBA debütáló szezonjának fő mozzanataira.   

Az újoncok – Juhász Dorka WNBA debütáló szezonja

Kezdve az új nevekkel, Juhász Dorka az idény lezártával beválasztásra került a WNBA All Rookie csapatába – azaz az idény legjobb öt debütáló játékosaiból összeállított listára, amit az edzők szavazataival állítanak össze. A magyar válogatott játékosa fantasztikus szezont zárt a negyeddöntős Minnesota Lynx-el, ahol nagyon hamar beépült az alapcsapatba: az alapszakaszban 38 mérkőzésen volt a pályán, átlagban 24,2 percet töltött játékban, 6 pontot dobott, 6,5 lepattanót szedett és összesen 2,6 gólpasszt adott.

A 23 éves kosaras saját elmondása szerint az idény elején nem igazán tudta mi vár rá azok után, hogy a Lynx az amatőr játékosbörze 14. helyén választotta ki. Bár természetesen csalódásként érte, hogy a rájátszás negyeddöntőjében végül a sorozatot elvesztették 1-2 arányban a Connecticut Sun-nal szemben, újoncként a kezdőcsapat tagjaként játszani mégiscsak egy szép teljesítmény, amire ő saját maga is büszkén tekint vissza.

Ahogyan a női kosarasok nagy része, a pécsi lány is Európában fogja folytatni a kosarazást, addig ameddig nem rajtol újra az észak-amerikai profi liga, méghozzá az olaszországi Euroligában szereplő Famila Basket Schio csapatát erősítve.

A magyar válogatott játékosa mellett a másik négy kosaras a legjobb újonc ötösből:

  • Aliyah Boston – Indiana Fever 
  • Jordan Horston – Seattle Storm
  • Li Meng – Washington Mystics
  • Diamond Miller – Minnesota Lynx

A veteránok – a top 10

Amíg Juhász Dorka kosárlabda tudását mint újonc tudta bemutatni, 2023-ban a veteránok sem maradtak rest. A szezon végén az ESPN újból frissítette rangsorolását a női kosárlabda legjobb játékosairól, méghozzá egy specifikus számítás alapján, ahol minden pontért, gólpasszért és lepattanóért egy pontot adtak, egy bónuszpontot hárompontos dobásért, valamint két-két pontot blokkolásért és labdaszerzésért.

Ezek alapján a top 5-be a következő játékosok kerültek be:

  • Breanna Stewart –  New York Liberty

Stewart a New York Liberty 2023-as téli igazolásainak a főszereplője volt. A szezon során pedig újonnan bebizonyította, hogy méretének és atlétikusságának köszönhetően a liga legelitebb játékosai között van a pálya mindkét végén. A Liberty az A’ja Wilson vezette nagy rivális, a Las Vegas ellen vesztett a döntőben, de Stewartnak így is sikerült elnyernie az év játékosa díjat, miután 2022-ben második lett.

  • A’ja Wilson – Las Vegas Aces

A 2020-as és 2022-es idény legjobb játékosa, Wilson nagyot alakított 2023-ban is, miután elnyerte az év védekező játékosa díját. Ezen kívül ő lett a rájátszás bajnoka és egyben a szezonutó legjobb játékosa is, miután csapata zsinórban másodszor is megnyerte a bajnokságot.

  • Alyssa Thomas – Connecticut Sun

Az erőcsatár 2023-ban másodikként futott be az idény legjobb játékosa szavazáson és kétségen felül bebizonyította, hogy a 2021-ben történt Achilles-ín szakadásból, aminek köszönhetően az egész szezont ki kellet hagynia, teljes mértékben felépült.

  • Jewell Loyd – Seattle Storm

Az idei All-Star meccs legjobbja, 2023-ban Loyd, régi csapattársai, Sue Bird visszavonulása és Breanna Stewart távozása után, átvette a Seattle vezetését. 24,7 pontos átlaggal az idény legsikeresebb támadó játékosa volt, ami nincs messze a WNBA rekordtól sem, amit Diana Taurasi ért el 2006-ban, 25.3 pontos átlaggal.

  • Napheesa Collier – Minnesota Lynx

Az idény lezárása után Collier-t beválasztották a WNBA első csapatába, ami nem volt meglepetés hiszen negyedik lett pontszerzésben és beálított több rekordot is, mint például azt, hogy a WNBA történelmében csak a harmadik játékos lett, akinek sikerült zsinórban meccsenként több mint 25 pontot, több mint 7 lepattanót és több mint 3 labdaszerzést elérnie.

Összefoglalás

A 2023-as WNBA szezon sikerét más sem támasztja alá jobban, hogy 40 meccsre emelkedett az alapszezonbeli mérkőzések száma és az Egyesült Államokban, új televíziós megállapodásoknak köszönhetően több régióban és több csatornán is közvetítésre kerültek meccsek. Lehet úgy is mondani, hogy a növekedés szakaszába érkezett az észak-amerikai női profi liga. Ebből kifolyólag, Juhász Dorka kosárlabda karrierje az USA-ban talán a legszerencsésebb időben startolt, amikor a ligával együtt felemelkedve tud majd prosperálni és a WNBA nemzetközi közvetítéseinek köszönhetően ezt majd mind élőben lehet végig követni.

Zárszó – érdemes lesz erre figyelni

A szerencsejáték kedvelői számára pedig jó hír, hogy élőben nem csak nézni lehet a meccseket, hanem akár fogadni is rájuk. Legyen szó labdarúgásról, teniszről, kosárlabdáról, jégkorongról vagy még lóversenyről is – temérdek élő fogadási lehetőség létezik. Fontos viszont jó fogadóirodát választani és pontosan érteni ennek a fajta fogadásnak az összes csínját-bínját. Ebben pedig segít eligazodni a Mighty Tips csapata itt: élőben fogadható sportágak a Bet365-ön – MightyTips

 Zárszóként elmondhatjuk, hogy a 2023-as szezon egy mérföldkő volt a liga történetében a korábban felsorolt okok miatt. A női kosárlabda fejlődés alatt áll, egyre több pénz áramlik a sportágba és a játékosok képességei is évről évre fejlődnek. Többek közt emiatt is érdemes lesz figyelemmel kísérni Juhász Dorka WNBA pályafutásának a fejlődését és érdeklődéssel viszonyulni a női kosarasok felé. 

 

Hirdetés