Hirdetés
Magyarország

Aari McDonald sokoldalú játéka az európai kosárlabdába is illeszkedhet



:

:

Fotó: WNBA

Hirdetés

Pénteken jelentette be az UNI-Győr – MÉLY-ÚT Aari McDonald szerződtetését. Ismerkedjünk meg a tavasszal az egyetemi porondon főszerepet kiharcoló játékossal, aki jelenleg a WNBA-ben az Atlanta Dream csapatát erősíti.

Aari McDonald neve mindenkinek ismerős lehet, aki nyitott a tengerentúli egyetemi kosárlabdázás iránt, hiszen az Arizonával elért döntős menetelése és az ott mutatott játéka – ha csak rövid időre is -, de az Egyesült Államokban országos nyilvánosságot hozott neki. Nem feltétlenül így indult számára az egyetemi karrier, de egy jól sikerült intézményváltás és az edzői bizalom meghozta gyümölcsét.

A New York Times az egyetemi négyes döntő alatt közölt egy remek riportot Aari McDonald életéről. Ebből kiderül, hogy egészen kisgyerek volt még, amikor feltűnt a családnak a labdaérzéke. Az édesanyja és a bátyja is kosárlabdázott, így nem csoda, hogy ebbe az irányba terelték. Mint a többség, Aari McDonald is az Amateur Athletic Union (AAU) gyerek kosárlabda edzésein kezdte az ismerkedést a játékkal. Hétévesen már idősebekkel játszott, de a New York Times portré kiemeli, hogy volt idő, amikor a fiúk edzésein is próbálták formálni a játékát. Adottságai hamar megmutatkoztak, nem ismert elveszett labdát, egészen valószínűtlen dobásokat vállalt el. Azért akadtak gondok is, hiszen az alacsony termete és az ebből adódó fizikális hátrányok miatt sok fault volt a játékában. Rendre kipontozódott az iskolás meccseken.

Fotó: University of Arizona Athletics

Az iskolában a röplabda és az atlétika, azon belül is a futás, voltak még a sportágai a kosárlabda mellett. Hamar nyilvánvalóvá vált azonban, hogy ebből egyértelműen kosárlabda lesz. A gimnáziumot a Bullard High School kötelékében kezdte a kaliforniai Fresnóban, majd a család költözése után Stocktonba került és a Brookside Christian High School tanulója lett. Itt ponterős játékával kitűnt társai közül. Már az első évében hat tripla-dupla és egy kvadrupla-dupla is összejött neki, tehát amikor négy fontos statisztikai mutatóban kétszámjegyű értéket jegyzett. A végzős évében pedig 22 pontot, 8.4 lepattanót, 6.1 gólpasszt és 6.0 szerzett labdát átlagolt. Ez már az a szint, ami a toborzók figyelmét is felkelti. Ezt pedig azért kell kiemelni, mert ahogy később kiderült, a toborzójának fontos szerepe lett a pályafutása alakításában.

Aari McDonald a nyugati parton akart maradni a gimnázium után, így végül a seattle-i University of Washington ajánlatát fogadta el. Az intézmény részéről a toborzást Adia Barnes, a női csapatuk akkori másodedzője vezette. McDonald akkor került az intézményhez, amikor ott a legszebb női kosaras eredmények születtek – a friss 3×3-as olimpiai bajnok – Kelsey Plum vezetésével. Ekkor minden erővel hajtotta az egyetem, hogy a nagy tehetségükkel kiemelkedő eredményeket érjenek el, így a újoncoknak nem sok tér jutott. Az első év végén Adia Barnes-t elcsábította a University of Arizona vezetőedzőnek. Aari McDonald pedig nagyon bízott az edzőnőben, így követte őt új állomáshelyére.

Fotó: University of Arizona Athletics

A tengerentúli szabályok egyértelműek: intézményváltás esetén sportban az első évet ki kell ülni. Mondani sem kell, hogy ennek az a célja, hogy ne váljon egy követhetetlen igazolási masszává az egész egyetemi sport. A Players’ Tribune-on olvasható remek cikkében írt arról McDonald, hogy utólag ez kifejezetten hasznosnak bizonyult. Finomhangolásokat végezhettek a játékával. A csapatnál pedig a védekezés gyakorolására is használták. Az volt a feladata a társaknak, hogy a rendkívül ponterős játékost próbálják fogni. Abban az évben (2017/2018), amikor Aari McDonald még nem tudott pályára lépni, 6 győzelemmel és 24 vereséggel zártak. Az első évében, amikor a pályán is segíthette csapatát 24 győzelmet szereztek és WNIT (Women’s National Invitation Tournament) bajnoki címmel gazdagodtak. Ez azoknak a szakmai programnak kiírt sorozat, akik nem kerültek fel az NCAA női kosárlabda bajnokságának országos főtáblájára, de több területen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

Az első szezonjában 890 pontot szerzett, amivel intézményi rekordot állított fel Aari McDonald. Ezen felül minden akkori riport kiemeli, hogy elsősorban az az energia, amit képes volt a pályára tenni, hozta el a szintlépést az Arizonának. Egy olyan játékossal gazdagodtak, aki mindig a maximumon pörög. A második évét, a 2019/2020-es sportszezont a világjárvány miatt értékelni nem nagyon lehet. McDonald megkapta a konferenciától (PCA-12) az év védője címet és a szezon leállásáig 31.8 perc alatt 20.6 pont, 5.6 lepattanó és 3.6 gólpassz átlagot hozott össze. Ebben az évben volt a 44 pontos meccse a Texas ellen, amivel a szakmai programban újabb csúcsot döntött.

Fotó: University of Arizona Athletics

Aari McDonald jogosult volt arra, hogy már a 2020-as WNBA draftra jelentkezzen. Ugyanakkor sok játékoshoz hasonlóan ő is úgy érezte, hogy van még feladata az egyetemi kosárlabdában. Szerette volna egy igazán kiemelkedő eredményhez segíteni az Arizonát, így visszatért egy évre. Az érzelmi oldal mellett szakmailag is indokoltnak tűnt ez, hiszen kellett még érnie a játékának. Minden tekintetben bejött a döntés. A New York Times portréban Sam Thomas az egykori játékostárs nyilatkozott. Ő jellemezte úgy, hogy bármikor képes 30 pontot dobni, de erre az évre ráérzett arra, milyen vezérnek lenni. A texasi, részben buborékos March Madness alkalmával a döntőig vezető hatmeccses menetelés során 24.8 pontot, 6.2 lepattanót és 2.3 szerzett labdát átlagolt. Mérkőzésenként átlagban 3.6 triplát értékesített 47.8%-os mutatóval. Az első két évében 28%-kal triplázott, végzősként 34.5%-kal. Ez is kellett ahhoz, hogy az Arizona még feljebb kapaszkodjon.

A menetelés talán legemlékezetesebb pillanata az elődöntő volt, amikor 69-59-re legyőzték a UConn gárdáját. McDonald 26 pontot dobott, a mérkőzést a triplája vezette fel, az első negyedben egymaga 8 pontot ért el és végig előrébb jártak. Kiváló védekezéssel esélyt sem adtak a UConn-nak. Ebben a kulcs a kiváló védekezés, hiszen McDonald kapcsán általában a támadójátékkal elért kiemelkedő statisztikát hangsúlyozzuk. Ugyanakkor a védőmunkája hasonlóan extra volt. 2021-ben ugyanis pályafutása során másodszor megkapta konferenciájában az év védője címet. Azt sem szabad elfelejteni, hogy 168 cm-es magasságával kiválóan szedte a lepattanókat. Ennek a komplex teljesítmények az elismerése, hogy a PAC-12 év játékosa lett. Ez annak ellenére tökéletes lezárást adott az egyetemi karrierjének, hogy az országos döntőt elveszítették a Stanforddal szemben.

Fotó: University of Arizona Athletics

Az idei WNBA Drafton a harmadik helyen kelt el és az átalakuló Atlanta Dream csapott le a játékjogára. Ennél nehezebb feladat kevés van egy sportoló életében, mint ezt a váltást feldolgozni. Hiszen ott áll mögötte egy olyan tavasz élménye, amikor ünnepelt sztár, megismerik az utcán, hívják országos műsorokba. Aztán jön a draft, majd a profi csapat edzőtábora. Idősebb játékosokkal, óriási nyomással és eredménykényszerrel. Nem mindenki tudja ezt megugrani. Aari McDonald is küzd(ött) ezzel. Az első két meccsén mezőnykosarat nem ért el a WNBA-ban, aztán június első hétvégéjén a Minnesota ellen két alkalommal is a legponterősebbek között volt. Ekkor 15-15 egységig jutott, de igazi fordulatot ez sem hozott még. Azóta megtizedelődött, edzőt is váltott az atlantai gárda. Még keresik a helyét, az utolsó kilenc meccsén egy-két mezőnykosárral zárt. Érdekes lesz figyelni az olimpiai szünet utáni találkozókat, hogy merre indul el a pályája.

Egy sokoldalú és nagy munkabírású játékos érkezik hazánkba, a stílusa beilleszthető az európai kosárlabdába. Elsőéves profiról van szó, akivel rengeteget kell dolgozni, de ha sikerül a beépítése, akkor olyan együttműködés alakulhat ki, amiből a győri klub és így pályafutása beindításaként Aari McDonald is profitálhat.

Fotó: WNBA

Hirdetés