Hirdetés
Archivum

Aho Nina a Vasas honlapjának adott interjút



:

:

Hirdetés

Az Universiade válogatottal készül Aho Nina, a Duquesne hallgatója. A Vasas Akadémia honlapja készített a játékossal egy kiváló interjút.

Fotó: Duquesne

Fotó: Duquesne


Forrás: Vasas Akadémia

A pittsburghi Duquesne University hallgatója, valamint az egyetemi csapat játékosa, Aho Nina minden nyáron hazalátogat, amikor a válogatott kötelességek mellet a Vasas Akadémia csarnokába is rendszeresen ellátogat. Az Universiadéra készülõ játékost éppen egy Pasaréten töltött egyéni edzést követõen csíptünk el, hogy beszéljünk egy kicsit a múltról, jelenrõl, jövõrõl.

Kezdjük az elején. Mikor kezdõdött az amerikai álom, és hogy érzed magad kint?

Három éve mentem ki egyetemre, nagyon jól érzem magam, bár két éve nem játszom a sérülések miatt, ami egy kicsit megnehezíti a dolgokat. Emellett emberileg is nagyon sokat tanultam, az egyetemen is olyan szakra járok, ami nagyon érdekel, így a kosárlabda mellett más területeken is igyekszem fejlõdni.

Mennyire volt nehéz megszokni az új légkört, hogyan ment a beilleszkedés a kezdetekben?

Nyilván sosem egyszerû egy ilyen dolog, hiszen távol mindenkitõl, családtól, barátoktól az élet hoz olyan dolgokat, amivel az ember nem találkozott még „hazai pályán”. Szerencsére nem voltam egyedüli magyar, hiszen Kuttor Enikõ és Szamosi Amadea is tárt karokkal vártak, ráadásul a vezetõedzõ felesége is magyar, tehát nem éreztem magam egyedül. Leginkább a kulturális különbségek okoztak fejtörést az elején, de úgy érzem elég hamar sikerült beilleszkednem. A kulturális különbségek a kosárlabda pályán is láthatóak, hiszen itt az egyéni játék kap fõszerepet, amit egy Európából érkezõ játékos nehezen tud megszokni. Nekem, mint elsõ számú passzoló is nehezen tudtam átvenni ezt a stílust. Az elsõ évben volt is konfliktus abból, hogy miért nem keresem állandóan a gyûrût, de mára úgy érzem, sikerült megtalálni az arany középutat a csapatjáték és az itteni mentalitás között.

Miben különbözik a kinti kosárlabda az itthonitól?

A kinti rendszerben az elsõ hónap csak erõnléti edzésbõl áll, ilyenkor alig fogunk labdát. Azonban általánosságban is elmondható, hogy maga a sportág is sokkal fizikálisabb, dinamikusabb, éppen ezért az edzések száma is több. Egy edzés legalább két óra, még szezon közben is, és ritkán vagy inkább soha nem fordul elõ, hogy száraz marad a trikónk a végére.

Nem volt egyszerû dolgod, hiszen sérülések is nehezítették a pályafutásodat, mi történt pontosan?

Mielõtt kimentem, volt egy keresztszalag szakadásom még itthon, így a szerencsétlenségek sorozata nem kint kezdõdött. A gyógytorna mellett már elkezdtem kosarazni, ami így utólag nem volt a legokosabb döntés. Hazajöttem, játszottam a válogatottal egy U20-as Európa-bajnokságot, ahol jónak éreztem a térdem, majd amikor visszamentem Amerikába, az alapozás alatt az egyik futó edzésen elszakadt a meniscusom. A mûtétet követõen négy-öt hónap rehabilitáció jött, így nyilván a kinti szezon hamar befejezõdött számomra, majd tavaly ismét hazajöttem felnõtt válogatott összetartásra, ahol nem bírtam a többiekkel edzeni, annyira fájt a térdem. Júniusban ismét visszamentem, ahol azt mondták, hogy laza a keresztszalagom, amit vagy megmûtenek, vagy kapok egy térdgépet, amiben edzhetek. Nyilván a második opciót választottam, és rendesen tudtam végezni a munkát egészen novemberig. Az ötödik meccs után ugyanis csináltak egy CT-t, mert nem kaptam rendesen levegõt. Kiderült, hogy van egy vérrög a jobb tüdõmben, így hat hónapos vérhígító kúrát kaptam, ami épp most fejezõdött be.

Lelkileg mennyire viselt meg ez az egész?

Nyilván nem volt egyszerû a dolog, hiszen az elmúlt négy szezonból mindössze egyet játszottam. A legrosszabb talán az volt, hogy nem tudtam segíteni a csapattársaimnak a pályán. Voltak olyan idõszakok, amikor nem ment annyira a szekér, és elgondolkoztam azon, milyen jó lenne most mezt húzni, és közösen kimászni a gödörbõl, de sajnos csak a pályán kívül tudtam támogatni a lányokat.

A nyár Magyarországról szól, és a válogatott mellett rendszeresen látogatsz Pasarétre is, ahol szintén a munkáé a fõszerep.

Igen, a pasaréti látogatás minden nyáron megismétlõdik a válogatottól függetlenül. Amikor hazajövök, Földi Attila az elsõk között van, akit hívok, hogy jöhetek e edzeni, így nem otthon ülve várom a válogatottal kapcsolatos teendõket. Jelenleg az Universiadéra készülünk, lassan kezd sûrûsödni a program a júliusi torna elõtt.

Mennyire követed az itthoni eseményeket?

Meccseket nem tudok nézni, hiszen abban az idõben az iskolapadban ülök. Néha morgok is magamban, hogy megint lemaradok egy-egy mérkõzésrõl, de az eredményeket természetesen figyelemmel követem. Igyekszem szemmel tartani a korosztályomban szereplõ játékosok, barátok teljesítményét, valamint a húgom meccseit, arról azonban elsõ kézbõl van információm, hiszen elég gyakran beszélünk.

Mik a további tervek, számíthatunk e arra, hogy újra itthon fogsz játszani?

Kicsi korom óta az az álmom, hogy a felnõtt válogatottnak meghatározó szereplõje legyek, és Eb-re, vb-re, valamint olimpiára utazzak címeres mezben, ezért dolgozok és küzdök. Klubszinten egy évet még biztosan Amerikában töltök, ahol szeretnék minél többet játszani, hiszen a sérülések miatt a padon már ültem eleget. Sok függ majd ettõl a szezontól, így jelenleg nem is nagyon gondolkozok, hogy mi lesz utána. Játszani akarok sokat, aztán hogy mit hoz a jövõ, meglátjuk.

Forrás: Vasas Akadémia

Hirdetés