Hirdetés
USA

Aho Nina feljebb lépésére is számítanak a Duquesne csapatánál



:

:

Hirdetés

Hamarosan kezdődik az új egyetemi évad az Egyesült Államokban. Az Atlantic 10 Konferencia közzétette a napokban szezon-előzetesét a Duquesne együtteséről, melynek színeiben Aho Nina szereplését is követhetjük.

A tavasszal lezárult egy korszak a Duquesne életében. A szakmai program három meghatározó játékosa és egyben három legjobb pontszerzője, Chassidy Omogrosso, Kadri-Ann Lass és Julijana Vojinovic befejezte tanulmányait. Hogy mennyire erős generáció futott ki, azt jól mutatja: a végzősök közül öten tudtak profi szerződéssel elindulni ősszel, ami nagyon komoly visszajelzés. Köztük volt Kuttor Enikő a ZTE-vel.

A távozó egyéniségek miatt viszont gyakorlatilag teljesen új csapatot kell építeni. “Évek óta nem jártunk ebben a helyzetben, mert mindig voltak kiemelkedő kaliberű visszatérőink. Ez egyik oldalról félelmetes, másikról viszont új lendületet adhat.” – idézi Dan Burt vezetőedző szavait az Atlantic 10 Konferencia honlapja.

Ha a keretet nézzük, akkor a Duquesne minden változás ellenére idén is nemzetközi tehetségeket vonultat fel. Macedónia, Svédország, Spanyolország, Kanada (két játékossal), Albánia, Magyarország és természetesen az Egyesült Államok. Ezekből a nemzetekből érkeztek fiatalok a szakmai programba. A felvezető összeállítás is kiemeli azonban, hogy az egységességre idén sem lehet panasz.

Fotó: Duquesne WBB

Ahhoz, hogy a Duquesne sikeres tudjon lenni, a visszatérők közül többeknek elő kell lépni vezérré. Ilyen lehet Libby Bazelak, illetve Aho Nina. Az összeállításban maga a vezetőedző is olyan játékosként hivatkozik a magyar tehetségre, aki úgymond a különbséget hozhatja el és hatással lehet a csapatra, amennyiben egészséges. A tehetsége, képessége egyértelműen adott hozzá. “Nina a kulcs.” – hangzik el az összegzés a cikkben.

A beharangozó kiemeli: kulcsfontosságú lesz, hogy a magas játékosok miként illeszkednek a rendszerbe. Magasabb lett a keret a korábbi években megszokottnál, de komoly munka kell ahhoz, hogy ebből igazi előnyt faragjanak. Nagy hátrányt jelent, hogy a csapat által használt arénát újjáépítik. A nem konferencia-mérkőzések közül 13-at idegenbe kötöttek le a szakvezetők, míg a hazai meccsek három különböző csarnokban lesznek Pittsburgh-ben és környékén.

Hirdetés