Hirdetés
Magyarország

Aho Tyra a DVTK – HUN-Therm új játékosa



:

:

Fotó: dvtk.eu

Hirdetés

Ahogy arra korábban már Szabó Tamás ügyvezető és Völgyi Péter vezetőedző is utalt, fiatal magyar játékosokkal szeretné tovább erősíteni keretét a DVTK – HUN-Therm az előttünk álló kosárlabda idényre. Ennek eredményeként a mai naptól fogva a diósgyőri csapat játékosa az utánpótlás-válogatott irányító, Aho Tyra. Az új játékos érkezésével egy testvérpár szerepel majd a diósgyőri keretben: Aho Tyra ugyanis Aho Nina húga. – olvasható a miskolci klub hivatalos honlapján.

A 2005-ös születésű játékos eddigi pályafutása során a Vasas Akadémián pallérozódott. 2021-ben meghívót kapott, hogy a magyar válogatottat képviselje a FIBA U16 Women’s European Challenger tornán, ahol a harmadik helyet megszerző csapat oszlopos tagja volt. Idén nyáron pedig a hazai rendezésű U17-es leány világbajnokságon bizonyíthatott, ahol hasznos játékával ő is nagy szerepet vállalt abból, hogy a Völgyi Péter és Ábrahám Márta vezette magyar csapat a 6. helyen végzett.

Tyra remek csapatember, kiváló alapokat kapott a Vasasban. Fizikálisan és taktikailag is rengeteget kell még fejlődnie. Keményednie kell, amig meghatározó teljesítményre lesz majd képes a felnőtt csapatban. A profi kosárlabdában irányító poszton legnehezebb a beilleszkedés, hiszen rutinos játékosokon kell átvinnie az akaratát. Nagy családi álom válhat valóra, ha növérével Ninával együtt léphetnek majd pályára a DVTK Arénában.

– mutatta be új játékosát Völgyi Péter, a a DVTK – HUN-Therm csapatának vezetőedzője.

Hirdetés