Hirdetés
Magyarország

Ajánló: Gáspár Dávid és Székely Norbert értékelése a Magyar Kupáról



:

:

Hirdetés

Hétfőn az M4 Sport kosárlabda magazinjában Gáspár Dávid, a Sopron Basket vezetőedzője és Székely Norbert szövetségi kapitány voltak a vendégek. A két szakember a Magyar Kupa nyolcas döntő tapasztalatait értékelte.

A Sopron Basket fennállása 9. Magyar Kupa elsőségét ünnepelhette. Úgy értek fel a csúcsra a soproniak, hogy közvetlen üldözőik közül a DVTK-t 55, a Szekszárdot 42 ponton tartották. A TFSE ellen pedig 99-90-es sikert arattak.

Hangsúlyoznám, hogy a második meccsen sem hangzott el, hogy nem szabad védekezni, de azt szerintem engedjük is el. Ebben az eredményben benne van az is, hogy harmadik nap harmadik mérkőzése a döntő. Nyilván a szekszárdiak dobásai is sokkal rövidebbek voltak, fáradtabbak voltak a lábak. Ugyanez szerintem igaz a mi játékosainkra is. Rengeteg olyan szituáció alakult ki, ahol kézen keresztül kellett dobni, hiszen a Szekszárd is Magyarország egyik, ha nem a legjobb védő-csapata. Egyértelműen nagy hangsúlyt fektetnek rá. Ami üres dobóhelyzet kijött, azt a harmadik nap harmadik meccs fáradtsága hozta ki. Az nagyon lényeges, úgy kezdtünk, hogy az üreseket bedobtuk. Ezzel a meccs tekintetében egy viszonylag nagyobb előnyt sikerült kovácsolni.

– értékelte a kupát Gáspár Dávid.

A teljes beszélgetés megtekinthető az alábbiakban:

Hirdetés