Hirdetés
Magyarország

Alakul a következő szezon kerete a DVTK-nál



:

:

Hirdetés

Hamarosan véglegesnek tekinthető lesz a DVTK 2021-2022 szezonbeli játékos kerete, valamint a szakmai stáb tagjaival is megállapodott a klub vezetése – olvasható DVTK hivatalos honlapján megjelent tájékoztatóban.

A koncepció továbbra is az, hogy a magyar játékosok mindegyike felelősségteljes szerepet vállaljon egy éremért harcoló csapatban és hosszútávon legyenek meghatározói a diósgyőri női kosárlabda sportnak. A cél emellett hazai pályán az, hogy minden ellenfél – akár az euroligás csapatok- ellen is versenyképesek legyünk, illetve idegenben valós győzelmi esélyekkel lépjen parkettra a hasonló erősségű és persze a gyengébb játékosállománnyal rendelkező csapatok ellen is. Néhány új arccal is meg kell majd ismerkednie tisztelt szurkolóinknak az új sportcsarnokunkban, ahol reményeink szerint hamarosan újra nézők előtt játszhatjuk a mérkőzéseinket. A hazai versenysorozatok mellett nemzetközi porondon is megméreti magát a csapat, az előttünk álló idényben Európa Kupa mérkőzéseket tekinthetnek majd meg szurkolóink.

– fogalmaz a DVTK közleménye, mely kiemeli:

Távozott Pusztai Petra és Chanel Mokango, mindketten máshol folytatják a pályafutásukat, viszont Montai-Vukov Szonja a Sopron elleni elődöntő első mérkőzésén elszenvedett térdszalag szakadása és azt követő műtéti beavatkozás miatt várhatóan ki kell hagyja a 2021-2022-es szezon jelentős részét. A 2021-2022-es idény keretében Kiss Angelika és Tóth Franka több éves szerződést írtak alá korábban és Medgyessy Dóra csapatkapitánnyal is sikerült egy évet hosszabbítani.

Fotó: DVTK.hu

Az újonnan érkezők közül Bernáth Réka személyében egy extra külső dobó játékost csábítottak Diósgyőrbe. Bernáth Réka a TFSE-MTK csapatában játszott az előző években. A 22 éves, 177 cm magas bedobó tavaly a magyar bajnokság alapszakaszában 17,36 pontot átlagolt, 47%-kal dobta a hárompontosokat és 84%-kal a büntetőket, emellett leszedett átlagban öt lepattanót és adott 3,5 gólpasszt is.

A DVTK Kosárlabda Akadémiáról két junior korú játékos is a keret tagja lesz. Bár a mögöttünk hagyott idényben Márkusz Lilla és Oláh Fruzsina is rendelkezett NBI/A csoportos játékengedéllyel, sőt Fruzsina pályára is lépett és meg is szerezte első pontját a Zalaegerszeg ellen, viszont a következő évben elsősorban az első csapat keretéhez tartoznak és velük edzenek majd, annak érdekében, hogy a felnőtt mezőnyben is számottevő játékos válhasson belőlük – fogalmaz a klub közleménye.

A szakmai stáb egy fővel bővül. Völgyi Péter sportszakmaigazgató, Földi Attila vezetőedző, Bozsó Ádám másodedző, Martini-Fodor Csilla erőnléti edző, Dr. Farkas Tamás csapatorvos, Takács Krisztina masszőr és Halász Veronika fizikoterapeuta mellé csatlakozik Ábrahám Márta, aki másodedzőként és az U23-as csapat edzőjeként segíti majd a szakmai munkát. Az Erdélyből származó szakember Győrben volt már Völgyi Péter segítője, de dolgozott a PEAC másodedzőjeként is.

Mindenképpen meg akartuk erősíteni csapatunkat a következő szezonra. Bár a tavalyi eredménnyel elégedettek lehetünk, szerettük volna stabilizálni a csapatot néhány poszton. Medgyessy Dóri felé az elvárás nem változott, szeretném, hogy továbbra is szíve-lelke legyen a csapatunknak, hatalmas rutinját adja át a fiatalabb generációnak, élményszámba menő gólpasszaival lepjen meg mindenkit, a szorult helyzeteken higgadtan segítse át a társaságot, csapatkapitányként fogja össze a csapatot.

Bernáth Réka érkezésével bővülnek a támadási opcióink. Vérbeli dobójátékos lévén lehetetlen helyzetekben is tud kosarat dobni, hiányzott egy ilyen tipusú játékos a rotációnkból. Rékával kapcsolatban türelmesek leszünk, nagy váltás ez a karierjében, fizikálisan kell rengeteget fejlődnie, idő kell majd hozzá, hogy védekezésben is felvegye a csapat ritmusát. A csapatépítéssel kapcsolatos további híreink a héten folytatódnak.

– fogalmazott Völgyi Péter sportszakmai igazgató a klub közleményében.

Hirdetés