Hirdetés
Európa

Aleksandra Crvendakic 13 pontja a Lyon – Bourges presztízsrangadón



:

:

Hirdetés

Pénteken este Roanne városában felkészülési mérkőzésen mérte össze az erejét a Lyon és a Bourges. A két Euroliga csapat csatájának önmagában is nagy presztízsértéke van, úgy pedig különösen, hogy szeptember 18-án Párizsban kupadöntőt vívnak.

Az első negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok, 10 perc után 16-14-re vezetett a Bourges. A második etap nagy fordulatot hozott. A Lyon rengeteget hibázott, míg a Bourges elkapott egy extra sorozatot. Ennek megfelelően a félidőre 48-34-re léptek el. Volt egy nagy visszatérője a mérkőzésnek: 306 nap után ismét pályára lépett a francia válogatott centere Isabelle Yacoubou.

Fotó: ldlcasvelfeminin.com

A felkészülési mérkőzésekre jellemző hullámzás a harmadik negyedben is tetten érthető volt. Ezúttal a Bourges-nál csúszott több hiba a gépezetbe. A végül 15 ponttal záró Nayo Raincock-Ekunwe és a 14 egységig jutó Helena Ciak vezetésével a játékrész végére 63-53-ra megközelítette riválisát a Lyon. A felzárkózásuk a negyedik negyedben is folytatódott. Teljesen nyílt lett a csata, melynek végén 76-70-es bourges-i győzelem született.

A győztes gárdában Magali Mendy 13, míg Sarah Michel 11 pontot ért el. A Lyon gárdájában ismét több lehetőséget kapott az elmúlt hat évet Sopronban töltő Aleksandra Crvendakic és 13 pontot regisztráltak a statisztikai lapjára.

Eredmény

Tango Bourges Basket – LDLC ASVEL Feminin 76-70 (16-14, 32-20, 15-19, 13-17)

Fotó: ldlcasvelfeminin.com

Hirdetés