:
:
A Szerb Kosárlabda Szövetség hivatalos honlapja az UNIQA Sopron játékosával Aleksandra Crvendakic-csal készített egy interjút a minap.
Fotó: KSS.rs
A szerb válogatott két hete kezdte a közös munkát és azóta szinte minden nyilatkozat arról szól, hogy kiváló a hangulat. Ezt Crvendakic is megerõsítette. „A többség rögtön a klubszezon után érkezett a válogatotthoz. Örültünk egymásnak és annak, hogy újra anyanyelvünkön beszélhetünk. Ez szerintem az edzéseken is érzõdött.” – fogalmazott a fiatal játékos, majd hozzátette, hogy az elsõ napok néhány technikai, taktikai kérdés tisztázása mellett a fizikai felkészítésrõl szóltak.
Szerbia az Európa-bajnokságon Franciaországgal, Szlovéniával és Görögországgal került egy négyesbe. „Egyik ellenfelünket sem szabad lebecsülni, ahogy egyetlen csapatot sem az Európa-bajnokságon. Franciaországot jól ismerjük, fontos meccseket játszottunk velük. Volt néhány változás a keretükben. Görögország és Szlovénia szintén minõségi csapatok, akik ellen kihívás lesz játszani.” – mondta Crvendakic, aki a legfiatalabb játékos az Európa-bajnokságra készülõ szerb keretben.
„Szerintem a legjobb dolog a világon a legfiatalabb csapattagnak lenni. Meg kell hallgatni a tapasztaltabb játékosokat és a lehetõ legtöbbet tanulni tõlük. Nagyon szerencsés vagyok, mert a csapattársaim mindig készek segíteni, de a hibákra is rávilágítanak.” – nyilatkozta Crvendakic, mielõtt röviden a soproni szezonról is kérdezték volna. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a magyar bajnokságban és kupában a megfogalmazott célokat elérték, míg a nemzetközi szereplés elmaradt ettõl.
Sopronban a következõ szezonban három szerb válogatott játékos fog szerepelni. Crvendakic mellett Jelena Milovanovic és Tina Jovanovic. Velük kapcsolatban Crvendakic kiemelte, hogy jó érzés, “ha barátokkal játszhat együtt.”
