Hirdetés
Magyarország

Aluinvent DVTK – UNI-Győr – MÉLY-ÚT



:

:

Hirdetés

Második felvonásához érkezik a 2020/2021-es évad bronzcsatája. Az Aluinvent DVTK fogadja az UNI-Győr – MÉLY-ÚT együttesét. A szombati nyitányon a győriek 95-77-es győzelmet arattak. A két vezetőedzőt arra kértük, hogy foglalják össze gondolataikat a szerdai folytatás előtt.

Aluinvent DVTK – UNI-Győr – MÉLY-ÚT
Bajnokság, 3. helyért, 2. mérkőzés
Miskolc, Generali Aréna, szerda 18:30

Földi Attila, vezetőedző Aluinvent DVTK:

Nehéz az első meccsről bármilyen értékelést mondani a mi játékunk szempontjából, borzalmasak voltunk. Mondtam a lányoknak, hogy úgy éreztem, mintha kicsit szájhősök lennénk. Ezt olyan szempontból értem, hogy nagyon hivatkoztunk arra, mi majd meg fogjuk mutatni és menni fogunk a győzelemért, de amikor arra került a sor, nem hittük el, hogy ezt meg tudjuk csinálni. Mindig hiányzott egy kis plusz támadásban és védekezésben. Az első és legfontosabb, ezzel már áttérve a második meccsre, hogy másként kell hozzáállni. El kell hinni, hogy tudunk győzni és természetesen ki kell javítani pár hibát. Ezeket leginkább védekezésben, ami fontos lesz ahhoz, hogy partiban tudjunk lenni. Biztos vagyok benne, hogy egy másik arcunkat fogjuk mutatni.

Az egész év során sok nehézségből álltatok fel. Előfordulhat, hogy egy kicsit elfogyott a muníció?

Biztos, hogy közrejátszik ez, de nem fogyhat el. Szerettük volna év elején azt, hogy mi ne Diósgyőr “kiscsapat”, hanem Diósgyőr “nagycsapat” legyünk. Az év elején ez a kérdés vékony jégen táncolt. Nem feltétlenül voltunk úgy titulálva, mint az elmúlt évek diósgyőri csapatai, de mi feltétlenül meg szerettük volna mutatni, hogy tudunk olyanok lenni. Ha mi ezért harcoltunk és ezt akartuk elérni, akkor úgy kell teljesíteni a végén is. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kiengedünk az éremért való csatában. A szezon vége felé minden évben nehéz, de ezen túl kell lendülnünk, ha szeretnénk azt a státuszt tartani, amiért harcoltunk szezon közben.

A keret változik a szerdai meccsre?

Ugyanezzel a kerettel fogunk játszani, de remélem egy fokkal okosabban, kijavítva pár hibát és még nagyobb akarattal, szívvel folytatjuk a párharcot.

Iványi Dalma, vezetőedző UNI-Győr – MÉLY-ÚT:

Nagyön örülök, hogy sikerült megszerezni a győzelmet szombaton. Ahogy mondtam előtte is, kiemelten fontos lesz, hogy ki fogja irányítani a mérkőzést. Úgy gondolom, annak köszönhető a győzelem, hogy nagyon koncentráltak voltak a játékosok, jó ritmusban játszottunk és megcsinálták azokat a taktikai feladatokat, amiket szerettünk volna. Ezekkel igyekeztünk megtörni a DVTK lendületét és büszke vagyok a csapatra, hogy ilyen motiváltan játszottak. Az is igaz viszont, hogy csak az első lépést tettük meg. Most kettőzött erővel kell nekimenni a szerdai mérkőzésnek.

Lehet úgy fogalmazni, hogy az 1-0-s előny mellett a lélektani a momentum is nálatok van?

Lehet így is nézni. Nagyon fontos volt az alaphang megteremtése miatt ez az első mérkőzés. Nem csak nyertünk, de ez jó játékkal párosult. Bár Chanel Mokango sok pontot szerzett, de azon tervünk, hogy a Diósgyőr többi játékosát, köztük Medgyessy Dórát tudjuk limitálni, sikerült. Ez viszont nem szabad, hogy elkényelmesítsen minket. Úgy gondolom, hogy a DVTK biztosan jobban fog játszani hazai pályán, kettőzött erővel küzdenek majd, még motiváltabbak lesznek. Nekünk még inkább rá kell tenni a koncentráltságra és arra a tűzre, ami bennünk ég. Amellett, hogy ugyanilyen fegyelmezetten és akarattal, illetve csapatként kell játszanunk szerdán.

Hirdetés