:
:
Pénteken megkezdõdött Kaunasban az U16-os A-divíziós Európa-bajnokság. A magyar válogatott az elsõ mérkõzésén csoportja legerõsebb tagjával, Olaszországgal találkozott és 79-51-es vereséget szenvedett.
Fotó: FIBA.Basketball
Érezhetõ volt az elsõ percekben, hogy egy nagy tornán a bemutatkozó mérkõzésüket vívják a csapatok, mivel kifejezetten ideges játékot láthattunk. Az olaszok bizonyultak valamivel pontosabbnak és így a játékrész közepére 11-3-as elõnyre tettek szert. A magyar válogatott a nyitó szakasz hajrájára rendezte sorait. Szerzett labdák után jó ritmusú támadásokat vezetve 11-10-re felzárkóztunk. Az etap végén azonban egy dudaszós találattal 17-10-nél ismét nagyobb különbséget alakított ki riválisunk.
A hullámzó mérkõzésen a második negyed elején válogatottunk került fölénybe. Születtek pontjaink gyorsindításból és a lepattanókat is jól szedtük ebben a periódusban. Galántai Alma triplájával 19-19-nél egyenlítettünk. Erre azonban az olaszok 9-2-es sorozattal válaszoltak, a félidõig pedig tartották ezt a különbséget. Végül 20 perc után 35-27 állt az eredményjelzõn. A statisztikán azt láthattuk, hogy Dombai Réka már 11 pontnál járt és 24-19-re vezettünk a lepattanócsatában. Riválisunk viszont mezõnybõl jobb százalékkal értékesítette lehetõségeit és kevesebb eladott labdájuk volt az olaszoknak.
A harmadik negyed is hasonló forgatókönyv szerint zajlott, mint a második. A magyar lányok hatalmasat küzdöttek. Mozgékony játékosaink igyekeztek a gyorsaságukat érvényre juttatva zavarba hozni a fizikálisan szemmel láthatóan erõsebb olaszokat. Sikerült is felzárkózni, 42-33 után 44-39-re megközelítettük az ellenfelünket. Erre mindenképpen lehet építeni a folytatásban. A negyed végjátékában azonban csökkent a koncentráció és ezt kihaszálva 51-39-nél 10 egység fölé növelték a differenciát az olaszok.
A gyõztes kiléte a negyedik negyed elején dõlt el. Ekkor közel három percig nem talált be a magyar csapat és ez idõ alatt egy 7-0-s sorozattal 58-39-re léptek el az olaszok. Innentõl kezdve pedig már végig kézben tartották a meccset: 28-12-re nyerték ezt a szakaszt. A magyar lányok becsülettel mentek elõre, egy pillanatig nem adták fel. A rutinosabb és fizikálisan erõsebb ellenfelünk azonban ezen a délutánon jobb volt és megérdemelt gyõzelmet aratott. Folytatás szombaton 13 óra 30 perctõl Horvátország ellen.
Eredmény
Olaszország – Magyarország 79-51 (17-10, 18-17, 16-12, 28-12)
Statisztika
