:
:
A 2015-ös Európa-bajnokság MVP-je Ana Dabovic a szezon hátralévõ részében a Lattes Montpellier gárdáját erõsíti – adta hírül hivatalos honlapján a francia klub.
Fotó: Lattes Montpellier – BLMA.fr
Ana Dabovic a francia együttestõl távozó Olésia Malashenko helyére érkezik. A Lattes Montpellier mindenképpen tervezett az átigazolási idõszak végére egy erõsítést, hiszen Malashenko távozásán túl a kulcsembereik közül az Amant, Miyem, Wurtz, Tchatchouang négyes is kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódik. Nem véletlen, hogy az utóbbi néhány hétben nem várt vereségek is becsúsztak a bajnokságban.
A Lattes Montpellier sportigazgatója Edwige Lawson-Wade és Ana Dabovic korábban egy csapatban is játszott. Innen szintén van ismertség a felek között. A francia gárda az Európa Kupában a Galatasaray ellen igen kedvezõben pozícióban van a rájátszás párharcot tekintve, miután 14 pontos elõnyre tettek szert Isztambulban. A bajnokságban pedig a Lyon és a Bourges mögött 11 gyõzelemmel, illetve 5 vereséggel a tabella 3. helyén állnak.
Ana Dabovic a 2015-ös Európa-bajnokság MVP címe után megfordult a Dinamo Moszkva, a Yakin Dogu és Fenerbaçhe alakulatában, illetve a WNBA-ben is kipróbálta magát. A budapesti válogatott sikert követõen várt nagy karriert azonban nem futotta be a szerb klasszis.