Hirdetés
Archivum

Andorrában Eb-selejtezõt vív a 3×3-as válogatott



:

:

Hirdetés

Szombaton és vasárnap Andorrában lép pályára Eb-selejtezõn a 3×3-as válogatott. A kilenc gárda részvétel lebonyolított torna elsõ öt helyezettje szerez részvételi jogot a július 7. és 9. között Amszterdamban megrendezésre kerülõ kontinenstornára.

Fotó: FIBA

Fotó: FIBA

Nem pihenhetett sokat a világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott, hiszen Nantes-ból csütörtökön már útra kelt a küldöttség Andorrába. Itt pénteken volt alkalom edzésre és szombaton már újra tétmeccsek jönnek. Vannak olyan sportágak, talán a kézilabda a legszemléletesebb példa erre, ahol egy Európa-bajnokság, illetve az azt megelõzõ selejtezõsorozat kiegyenlítettebb mezõnnyel zajlik, mint egy Világbajnokság. Idén a 3×3-as kosárlabdában is ez a helyzet, hiszen a nantes-i Világbajnokságon a nyolc negyeddöntõs csapat toronymagasan kiemelkedett. Felkészültségben, tudásban, szerkezetben ezek a gárdák komoly szintet hoztak és még így sem biztos, hogy mindenki ott lesz közülük Amszterdamban, hiszen a többi európai csapat is erõs.

Az Európa-bajnoki selejtezõ sok tekintetben egy teljesen más jellegû feladat, mint a Világbajnokság. Itt hirtelen kapnak nagy terhelést a játékosok. Nincsen szünnap, a helyosztókkal együtt 32-34 óra leforgása alatt akár hat tétmeccset is le kell játszani. Az eredményorientáltság viszont az elsõ öt hely valamelyikének megszerzésére vonatkozik. Ami egyfelõl mindenképpen kezelhetõbb teher, másik oldalról viszont erre a tornára is ugyanúgy igaz: a sûrû programban akár egy kevésbé sikerült mérkõzés felülírhatja az elõzetes terveket. Ami mindenképpen nehézség, hogy címvédõként, világbajnoki ezüstérmesként a mezõny számára a magyar válogatott az a csapat Andorrában, amelyiket meg kell verni, amelyikkel lehet bravúrmeccset játszani.

A keretben egy változás történt a Világbajnokság óta. Papp Klaudia helyét Medgyessy Dóra vette át, aki a csehországi 5:5 Európa-bajnokság után szerdán Nantes-ban csatlakozott a társaihoz. Medgyessy mellett Theodoreán Alexandra, Süle Krisztina és a rendkívül ponterõsen játszó Bozóki Bettina alkotja majd a keretet. Természteesen ott van a társaival a Világbajnokságon remek teljesítményt nyújtó Papp Klaudia is. A nantes-i mezõnybõl a mieink mellett Németország, Olaszország, Svájc és a házigazda andorrai válogatott szerepel ezen a megmérettetésen. A kereteket nézve nem csak a mieinknél voltak változások. A másik selejtezõtorna a franciaországi Poitiers-ben zajlik. Ott láthatjuk a világbajnok Oroszországot, Spanyolországot, Svájcot, Franciaországot, Ukrajnát és Csehországot a VB mezõnyébõl.

Az andorrai tornán a kilenc résztvevõ válogatottat két csoportba osztották. Az „A” jelû ötöst alkotja Magyarország, Németország, Andorra, Törökország és Észtország. A B-csoportba pedig Olaszország, Svájc, Szlovákia és Románia nyert besorolást. A csoportkör végén egy csapat, az A-csoport 5. helyezettje búcsúzik. A nyolc állva maradt gárda a negyeddöntõben keresztbe játszik. A 3×3-as tornákkal ellentétben itt az 5-8. helyért a helyosztókat is lebonyolítják a kvalifikáció miatt.

A magyar válogatott szombaton 12 óra 10 perckor Németország ellen kezd. A Világbajnokságon a németeket 20-6-ra sikerült felülmúlni. Õk azóta két helyen változtattak a kereten. Második ellenfelünk Törökország. Róluk azt érdemes tudni, hogy olyan játékosokkal érkeznek, akik az elsõ osztály végén vagy az ottani másodosztály elején található gárdákban szerepelnek. Görkem Ertas személyében hoztak egy rutinosabb centert a Mersin-bõl, illetve ki kell emelni a kis irányítójukat Merve Uygül-t, aki májusban kapott szerzõdést a Galatasaray-tól. Sok tornán vettek részt a törökök, de jórészt országon belüli megmérettetésekbõl jönnek a tapasztalataik.

A harmadik szombati meccsünket 16 óra 30 perctõl Észtország ellen vívjuk. Náluk egy ismert név, Kadri-Ann Lass szerepel, aki a Duquesne Egyetemen több magyar lánnyal is együtt játszott az elmúlt években. Mellette három lényegesen rutinosabb játékos alkotja a keretüket, akik már szerepeltek kisebb-nagyobb tornákon. Az, hogy egy USA-ban tanuló fiatalt is bevetnek, azt az üzenetet hordozza, hogy komolyan veszik a tornát. A csoportkört vasárnap 10 órától Andorra ellen zárják a mieink. Az andorraiak a németekhez hasonlóan két helyen változtattak. A két legeredményesebb játékosuk Claudia Brunet és Nàdia Man maradt, melléjük érkezett friss erõ. A Világbajnokságon Bahreint tudták legyõzni, de ez kevés volt a csoportból való továbbjutáshoz.

A magyar válogatott menetrendje

Június 24., szombat
12:10 Magyarország – Németország
13:40 Törökország – Magyarország
16:30 Magyarország – Észtország

Június 25., vasárnap
10:00 Andorra – Magyarország

Hirdetés