Hirdetés
USA

Angel McCoughtry és Kristi Toliver csapatváltásával indult a WNBA átigazolási szezonja



:

:

Hirdetés

Hétfőtől kommunikálhatják a WNBA csapatok a játékos-mozgásokat. Immár a nyilvánosság előtt is beindult az átigazolási szezon.

Magyar szempontból Megan Gustafson dallasi szerződés-hosszabbítását már kiemeltük. A Wings összesen öt játékosának maradását jelentette be, de közülük Gustafson mellett Moriah Jefferson kapott még többéves kontraktust. Náluk majd sok mindent Skylar Diggins-Smith sorsa fog meghatározni.

Hivatalossá vált, hogy Angel McCoughtry a Las Vegas Aces játékosa lesz. Sajtóhírek szerint két évre az elérhető maximumért szerződött. Ez esetében 2020-ban 185000, 2021-ben pedig 190500 dollár lesz. Ez csak azért érdekes, mert a fizetési sapka alatt igencsak meghatározza majd az Aces mozgásterét. A Los Angeles Sparks ugyanezen értesülések szerint éppen amiatt hátrált ki a klasszis szerződtetése mögül, mert nem akarták bevállalni a maximumot.

Fotó: WNBA.com

A Sparks hívei azonban így sem jártak rosszul. Visszatér ugyanis a klubhoz Kristi Toliver, aki hároméves szerződést írt alá. A Washington Mystics gárdájával bajnoki címet szerzett, de Toliver 2016-ban már a Sparks alakulatával is felért a csúcsra. 33 évesen mezőnyszázalék és gólpassz átlagban is pályafutása legjobbját hozta tavaly Washingtonban. A rutinja sokat érhet. Változás még a Sparks-nál, hogy Kalani Brown az Atlanta Dream-hez került és érte Brittney Sykes, illetve Marie Gulich játékjogát kapták. Sykes feladata a visszavonuló Alena Beard helyettesítése lesz. Atlantában pedig Elizabeth Williams mellett pallérozódhat tovább Brown.

Az elmúlt évad döntősénél hosszabbított Jonquel Jones. Nem volt kérdés, miután “restricted free agent” státuszba helyezték. Két évre a maximumért írt alá a High Post Hoops szerint. Morgan Tuck viszont távozik a tavalyi finalistától. Elengedték a Seattle Storm-hoz és négy draft-választási jogot kaptak érte, ami jól illeszkedik a Sun jellemzően fiatalokra építő koncepciójába. Tuck az egyetemen csapattársa volt Breanna Stewart-nak és vélhetően egy hasonló 10 perces minőségi kiegészítő emberként szerepelhet.

A bokaműtétje után visszatérő Layshia Clarendon nem kerül vissza a Sun-hoz, ami várható volt. Gyakorlatilag ezt nyilatkozatokon keresztül, ha nem is hivatalosan, de lényegében ősszel már kommunikálták a felek. Helyette két évre a New York Liberty-hez írt alá, itt védett szerződést kapott. Szezononként garantált 120000 dollárért. Ennél több számára pályafutása ezen a szakaszában nem volt.

Hirdetés