Hirdetés
Európa

Angel McCoughtry visszatérése és edzői kinevezés a Dinamo Kurszknál



:

:

Hirdetés

A Dinamo Kurszk a hivatalos felületein két fontos bejelentést tett csütörtökön.

Hivatalossá vált, hogy Roberto Iniguez helyét a vezetőedzői poszton Momir Tasic tölti be a szezon végéig. A szerb szakember a kurszkiak farm csapatát irányította és vasárnap az Orosz Kupa fináléjában már megbízott vezetőedzőként ő ült a Dinamo Kurszk kispadján, mely akkor elhódította a trófeát. Csütörtökön a kurszki klub vezetése a szezon végig felkérte a felnőtt csapat irányítására, melyet el is fogadott.

A Dinamo Kurszk azt is bejelentette, hogy Angel McCoughtry visszatér az együtteshez. McCoughtry korábban 83 meccsen lépett pályára kurszki színekben. Az olimpiai és világbajnok klasszis hosszú sérülés után lábadozik. Az Atlanta Dream egyik WNBA alapszakasz mérkőzésén 2018. augusztusában szenvedett súlyos térdsérülést. Ezt követően megműtötték és a teljes 2019-es szezont ki kellett hagynia. McCoughtry november 6-án tette közzé Twitteren, hogy az orvosai teljesen egészségeknek nyilvánították és engedélyezték számára játékot.

Fotó: kurskbasket.ru

Hirdetés