:
:
Korábban már nagy terjedelemben hírt adtunk arról, hogy Angela Salvadores extra teljesítményt nyújtott az utolsó 2018-as játéknapon Spanyolországban. A liga munkatársai kihirdették a forduló MVP-jét és All-Star ötösét. Angela Salvadores lett a legjobb, de bekerült a top5-be Iva Brkic (Ciglar) is.
Fotó: FEB
Az Ensino Lugo – Nissan Al-Qazeres gárdáját 94-76-ra gyõzte le vasárnap este. Ahogy akkor szerkesztõink fogalmaztak, Angela Salvadores túlzás nélkül egyik legjobb felnõtt meccsét játszotta eddigi pályafutása során. Csere nélkül igazi vezérként 23 ponttal, 9 gólpasszal és 6 lepattanóval segítette értékes sikerhez a csapatát.
A spanyol szövetség igen terjedelmes közleménye kiemeli, hogy 599 nap után lépett pályára decemberben ismét hazája bajnokságában Salvadores. Az Ensino Lugo csapatában történõ bemutatkozása elõtt utoljára 2017. május 2-án a Rivas Ecopolis színeiben szerepelt. Hangsúlyozzák, hogy hazatérése után mindössze három meccsre volt szüksége ahhoz, hogy egyéni elismerést kapjon. Ezzel együtt pedig a FEB közleménye azt is kiemeli, hogy a teljesítménye “elérte azt az érettséget, amivel vezére lehet a Lugo projektnek.”
Szintén magyar kötõdés, hogy a forduló All-Star ötösébe Iva Brkic (Ciglar) is bekerült. Az IDK Gipuzkoa ugyan rangadót veszített a Gironával szemben, de Brkic 20-as VAL érték mellett 16 ponttal, 8 lepattanóval, 4 gólpasszal és 4 kiharcolt faulttal zárt azon az estén.
