Hirdetés
Európa

Angela Salvadores az olasz liga egyik legeredményesebb légiósa volt a leállásig



:

:

Hirdetés

Az olasz liga hivatalos honlapja Angela Salvadores-t kérdezte. Az egykoron Sopronban szereplő spanyol klasszisa a Bologna színeiben a leállásig kiemelkedő szezont teljesített. Az egyik legeredményesebb légiósnak bizonyult.

Angela Salvadores az újonc Virtus Bologna csapatát erősítette. A legendás klub igyekszik a női szakágban is stabilizálni pozícióit, de ez az út nem egyszerű és ez élvonalbeli szezon nem indult könnyen. December közepéig mindössze egy győzelmet szereztek. Történt edzőváltás és éppen a leállás előtti időre rendezték a sorokat. Az utolsó 10 meccsükből négyet meg tudtak nyerni. Salvadores mellé ráadásul érkezett erősítésnek Isabelle Harrison, így a kettősük már versenyképesen tudta vezetni a gárdát.

A leállásig 19 meccset játszottak, mely során  32,3 perc alatt 17,5 pontot, 5,1 lepattanót és 3,4 gólpasszt átlagolt Salvadores.

A szezon második fele már jobban sikerült edzőnk Andrea Liberalotto vezetésével. Sokat fejlődtünk és bíztunk benne, hogy az évadot a lehető legjobb módon zárhatjuk le.

fogalmazott Salvadores az olasz bajnokság honlapján, miután a leállás pillanatára elmozdultak az utolsó helyről. A 13. pozícióban 5 győzelemmel és 14 vereséggel álltak. Azonos mutatójuk volt a 12. helyezett Torinóval, de a Costa Masnaga és a Palermo alakulatát is belátható távolságra követték.

Salvadores-t az európai versenyrendszer leállásáról is kérdezték. A spanyol játékos elmondta, hogy jelenleg Bolognában klasszikus napi rutinja nincs. Igyekszik valamennyi edzésmunkát végezni. Folytatja egyetemi tanulmányait és az olasz nyelvvel is próbálja felhozni magát, miközben könyvekre és filmekre is jut ideje.

Ez a leállás volt az ésszerű döntés. Ezekben a pillanatokban a kosárlabda nem fontos. Az egészség az elsődleges. Ha azt mondják, hogy maradjunk otthon, akkor azt kell tenni. Az egyetlen kiút ebből a válságból. Nagyon sok ember, orvosok, ápolók kiemelkedő munkát végeznek értünk. Nem szabad most azon siránkozni, hogy nem mehetünk ki. Arra kell törekednünk, hogy minél többet tudjuk segíteni a munkájukat.

Fotó: legabasketfemminile.it

Hirdetés