Hirdetés
Magyarország

Angyal Barbara: fokozatosan szeretnék egyre több szóhoz jutni az első osztályban



:

:

Hirdetés

Az utanpotlassport.hu portál késztett egy összeállítást Angyal Barbarával, a Ludovika-FCSM Csata játékosával.

A 19 éves irányítót kérdezték az U20-as válogatottról, melynek versenye a többi nemzeti csapathoz hasonlóan elmaradt a nyáron. Ezen felül a következő időszak terveiről is beszélt Angyal Barbara.

Szeptemberben kezdek a Testnevelési Egyetemen, sport- és rekreációszervező szakon, levelező tagozatosként. Nem igazán tudtam még eldönteni, milyen diplomát szeretnék, szóval maradtam a sportnál, elvégre ez áll a legközelebb hozzám. Az biztos, hogy gondolnom kell a kosárlabda utáni életre is, emiatt jelentkeztem.

– mondta az utanpotlassport.hu portálnak a Ludovika-FCSM Csata játékosa, aki több lehetőséget szeretne kiharcolni magának.

Mindig az a célom, hogy több lehetőséghez jussak, és a lehető legtöbbet hozzam ki magamból a pályán. Nem lesz ez másképp szeptembertől sem. A figyelmem valamelyest elterelte a gimnázium, de végre ott lehetek a délelőtti edzéseken is. A folytatásban tehát jobban koncentrálhatok a játékra, és fokozatosan szeretnék egyre több szóhoz jutni az első osztályban

A teljes riport IDE KATTINTVA olvasható.

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata

Hirdetés