Hirdetés
Utánpótlás

Átadták a Fűzy Ákos és Tapodi Péter-díjakat



:

:

Hirdetés

A keddi Emlékmérkőzés alkalmával adták át a Fűzy Ákos és Tapodi Péter-díjakat. Ezekkel az elismerésekkel a győri klub díjazza az adott esztendőben kiemelkedő eredményt elért szakembereit és játékosait.

Forrás: Sopron Basket/wb-sopron.com

Az UNI Győr MÉLY-ÚT hivatalos honlapjának beszámolója szerint az Emlékmérkőzés előtt adta át Tapodi Tamara az édesapjáról elnevezett díjat a legjobb edzőnek választott Barthalos Istvánnak, aki az egyetemi csapat edzője, míg Fűzy András elnöktől a Fűzy Ákos-díjat a legjobb utánpótlás játékosnak megválasztott Kéita Aya vehette át.

”Bár sose kaptam volna meg ezt a díjat, még ha ez hatalmas megtiszteltetés is” – idézi Barthalos István szavait a Győr klub honlapja, akiről a beszámoló kiemeli: nagyon jó barátságot ápolt a két szakemberrel, dolgozott is velük az edzői stábban.

A díjazás a szünetben is folytatódott, akkor a korosztályok legjobbjai kapták meg az elismerést. A névsor: Nagy Iringó (U12), Molnár Laura (U14), Ferenczi Kata (U16), Szirony Dorina (U18), Perl Zsófia (egyetemi), Bánszegi Borbála (B33), Nagy Rebeka (NB I/B), Kozma Kata (legtöbbet fejlődő játékos), Forsthoffer Lili (U12 Téti Tigrisek), Németh Bence (U12 Kapuvári Macskák), Krasznai Zóra (U11 Mórás Cápák), Rigó Dorina (U11 Villámló Tigrisek), Lép Izabella (U11 Feketés Darazsak), Smuk Abigél (U11 Harcias Kenguruk) adta hírül az UNI Győr MÉLY-ÚT hivatalos honlapja.

Hirdetés