Hirdetés
Magyarország

Átalakult kerettel és új edzővel készül a szezonra a ZTE NKK



:

:

Fotó: Jóna István / ZTE NKK

Hirdetés

Hivatalosan is elkezdte a felkészülést a 2021/22-es NB I/B-s bajnokságra a ZTE NKK. Hétfőn a Zalakerámia Sport –és Rendezvénycsarnokban, a délutáni tréning előtt tartott sajtótájékoztatón számoltak be vezetőink a jelenlegi helyzetről és a tervekről – olvasható a klub honlapján.

Elsőként Tóth László ügyvezető köszöntötte a jelenlévőket és elmondta, hogy sajnálja, hogy el kellett engednünk a az élvonalbeli tagságot, bár sokat dolgoztak azon, hogy ne így legyen. Másfelől a változás megújulási lehetőséget is jelenthet a klub számára és megmutathatják a támogatóink felé is, hogy érdemes segíteni a munkájukat.

Bencze Tamás sportszakmai menedzser vette át a szót, aki felidézte az elmúlt szezon kezdetét, nehézségeit, majd a jelen helyzetről beszélt:

Az első lépés az volt, hogy azokat a játékosokat, akiket értékként, zalaiként csapatban tudtunk megtartsuk, illetve tovább erősítsük ezt a részét az együttesnek. A másik fontos szempont az volt, hogy egy olyan edzőt találjunk a csapat élére, aki főállású lesz, aki ambiciózus fiatal, modern kosárlabdát kedvelő. Úgy érzem, Czukor Bence személyében megfelelő embert találtunk. 

Fotó: Jóna István / ZTE NKK

Bencze Tamás az igazolásokról is beszélt. Gorjanácz Ágnes Ceglédről érkezett, aki korábban már erősítette a zalaegerszegi csapatot. Csakúgy, mint Papp Regina, aki ez elmúlt idényben Baján játszott. A saját nevelésű játékos Kovács Georgina Szombathelyről tért vissza. A PEAC Pécs csapatától tette át a székhelyét Zalába Sánta Petra, míg Frindt Nikolett Diósgyőrből érkezett. Ács Alexandra, aki szintén saját nevelésű fiatal, Sopronból érkezik vissza kölcsönben. A Sopron “B” csapatából igazolta a ZTE NKK Soós Dorinát, valamint a Kanizsai Vadmacskák együtteséből érkezett Szórád Anna. A keretben saját nevelésű fiatalok is helyet kaptak: Horváth Fruzsina és Fanni, Molnár Hanna, Óházy Julianna.

Elhangzott az is, hogy négy profi szerződésű játékos köré épül a keret, akiknek olyan opciót kínált a klub, hogy a feljutás esetén jövőre is szerződést kapnak és így a magyar magját képezhetik az új NB I-es csapatnak.

Zárásként Czukor Bence, a csapat új vezetőedzője beszélt, aki óriási kihívásnak tartja, hogy Zalaegerszegen dolgozhat. Kiemelte, hogy az itt nevelkedő és játszó lányok és a város is megérdemli, hogy újra elsőosztályú csapat legyen a ZTE NKK. Hangsúlyozta, egyértelmű cél az NB I-es tagság megszerzése.

A felkészülési meccsekről is tájékoztatást adtak, miszerint szeptember 9. és 11-én a hagyományos Göcsej Kupán játszik majd a csapat, illetve ezt követően még egy edzőmérkőzés szerepel a programban. A bajnokság pedig előre láthatóan szeptember 26-án kezdődik majd.

Hirdetés